Ha a pandémia bármit is megtanított nekünk, akkor az az, hogy a munkához nem kell feltétlenül az irodában ülnünk. De akkor miért olyan fontos mégis még mindig a jelenlét?
Változásra lenne szükség
Sok főnök pedig nem látja át teljesen a munkafolyamatokat, így egészen egyszerűen az alapján ítéli meg, hogy egy kolléga mennyire hatékony, hogy milyen gyakran látja őt ténylegesen a munkahelyén.
A dolgozók pedig tudják, hogy a feletteseik értékelik ezt a fajta láthatóságot, ezzel pedig már bele is estek a csapdába. Mindenki legalább addig, vagy tovább akar bent maradni, mint a többiek, senki sem akar az a „megbízhatatlan” dolgozó lenni, aki minden nap elsőként távozik. Ez különösen igaz a gazdasági instabilitás idején – amilyeneket most tapasztalunk a Covid-19 miatt – amikor a munkavállalók félnek munkahelyük elvesztésétől.
Mindez azonban fordítva sülhet el, hiszen a kényszer, hogy jelen legyünk, végső soron a produktivitás rovására mehet.
Nagy-Britanniában kutatások kimutatták, hogy a termelékenység a heti 50 óránál hosszabb munka után valójában csökken.
Sokan remélik, hogy a járvány alatti tapasztalatok végre megváltoztatják ezt a hozzáállást, a szakértők azonban kevésbé optimisták. Ők úgy vélik, sokkal határozottabb fellépésre lenne szükség ahhoz, hogy a mérgező vállalati kultúrát felszámoljuk. Egyelőre elég kevés az esély arra, hogy a dolgok ténylegesen megváltozzanak, ha egyszer véget ér a pandémia.