Fák, amelyek legendákat őriznek
A növények között igazi különlegességek is akadnak. Az észak-afrikai eredetű atlaszcédrus például monumentális megjelenésével már a bejáratnál lenyűgöz, míg az amerikai óriások, a hegyi mamutfenyő és a parti mamutfenyő a természet erejét demonstrálják.
Külön érdekesség a kínai mamutfenyő, amelyet egyszer már kihaltnak hittek, mielőtt újra felfedezték volna. A japán erdők hangulatát idézi meg a japánciprus, míg a karácsonyfák kedvelőinek ismerős lehet a kaukázusi jegenyefenyő.
Egy nap, ami feltölt
Számomra a Jeli Varázskert nem csupán kirándulóhely. Vas megyeiként gyerekkorom óta visszatérő élmény: szinte minden tavasszal útra keltünk, hogy lássuk a virágzó rhododendronokat. Ez a hagyomány azóta is megmaradt – és minden alkalommal ugyanazt a csendes rácsodálkozást hozza. Olvass még a témában
„Nem jött be dolgozni, majd másnap azt mondta, hogy azért, mert eltévedt.” Munkatársak, akikre mindig emlékezni fogsz
Gyors helyesírás teszt: hány hibát ejtesz?
A disfrutar művészete, avagy leckék Spanyolországból, amikre itthon is szükségünk lenne
Sátrazás kisgyerekkel: életre szóló élmény, vagy közös családi trauma?
A kert hatalmas területe miatt könnyedén eltölthetünk itt egy teljes napot. Érdemes étellel és itallal, akár egy komplett piknikkosárral is készülni, leülni egy padra vagy a tó partjára, és egyszerűen csak jelen lenni. Az utóbbi évek fejlesztései – például a lombkoronasétány és az új kilátó – új perspektívát adnak a sétának, de a hely varázsa alapvetően nem változott.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






