„Elengedtük magunkat és egymást is.” Miben lett más a kapcsolatod a házasság után?

Címlap / Életmód / Lélek / „Elengedtük magunkat és egymást is.”...

„Elengedtük magunkat és egymást is.” Miben lett más a kapcsolatod a házasság után?

Új dimenzió

Úgy érzem, még szorosabb a kapcsolatunk, mióta hivatalosan is egymáshoz tartozunk. Jobban értékeljük a másikat, mert úgy vagyunk vele, hogy örök hűséget esküdtünk, így már nincs más, csak a másik létezik az életünkben amíg meg nem halunk. És emiatt nagyon vigyázunk arra, ami köztünk van.

5 apróság a fürdőszobában, amit minden vendég azonnal kiszúr

Megszólítás

Végre azt mondhatom, hogy ő a „feleségem.” Nagyon jó érzés kimondani, mert a mai napig elfog a büszkeség, hogy ez a csodálatos nő engem választott, akivel leéli a hátralevő életét.

Pálfordulás

A nő négy éven keresztül játszotta a tündéri álomnő szerepét, majd az esküvő után Dr. Jackyllből Mr. – azaz Mrs. – Hyde lett. Nem kedveskedik, alig hagyja hogy hozzáérjek. A nő, aki rendszeresen szexi fehérneműben várt haza, ma már úgy fogad, hogy kinyúlt tréningnadrágban tesped a kanapén és csipszet zabál. Bemegyek, köszönök neki, ő meg rám sem néz, mert valami hulladék valóságshowt bámul. A haverjaim szerint bíróságra vihetném az ügyet, mert ez az átverés kimeríti a csalás bűntettét.

Eljegyzési gyűrűt viselő nő és vőlegénye kézenfogva

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Koszos a szúnyogháló? Így lesz újra kristálytiszta pár perc alatt
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.