Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / Híres fellegvárak, amelyeket látnod kell

Híres fellegvárak, amelyeket látnod kell

Citadella

A fellegvárról általában nem a Citadella szokott az eszünkbe jutni, pedig nevének jelentése is ez. A Gellérthegy tetején lévő erődítményt a Habsburgok emeltették, a 48-49 -es szabadságharc leverése után, 1854-ben. A legtöbb ilyen épület arra szolgál, hogy megvédje a várost az esetleges támadóktól.
A Citadella ebből a szempontból is különleges, hiszen célja éppen a pesti lakosság megfélemlítése volt, ahogyan azt a városra néző ágyúk is mutatják.

4 csillagjegy, aki ősszel rájön: rossz emberre pazarolta a figyelmét

Akropolisz

Görögországban több ilyen épületegyüttessel is találkozhatunk, ám a legnagyobb és kétség kívül a legjelentősebb Athén városában található. A fellegvár túlélése kész csoda, hiszen az eredetileg Zeusz, Héra, Afrodité, és a többi isten tiszteletére emelet épületek később keresztény templomként, majd a török elnyomás idején mecsetként is üzemeltek.
Ma, sok egyéb mellett, Görögország egyik legnagyobb turistalátványossága, és Athén jelképe. Természetesen az Akropolisz megtekinthető, és ha lehetőségünk nyílik rá, semmiképpen se szalasszuk el, mert a gyönyörű romok mellett a kilátás is megér egy – két percet.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, aki ősszel rájön: rossz emberre pazarolta a figyelmét
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.