Amikor végiggondoljuk mindennapjainkat, rájövünk, hogy bár a hiba szükségszerű velejárója életünknek, mégis úgy élünk, úgy éljük meg a napjainkat, hogy azt mantrázzuk: nem szabad hibázni.
Miért nem szabad hibázni?
Mindenki törekszik a tökéletességre, és ez így van jól. Ám egy munkahelyen, az életben túlságosan elkényeztettük maximalista hozzáállásunkkal a pozícióban lévőket.
Tehát, életünk bizonyos pillanatban, az élet szinte minden területén olyan döntéseket kell hoznunk, melyeknek, hiba esetén sokkal nagyobb a hatásuk jövőnkre, mint az természetes lenne. Nézzük csak meg a szegmenseket: ha hibázol, azonnal elhagy a társad, végeláthatatlan adósságba keveredsz, levonják fizetésedből a legkisebb kárt is.
Miért természetellenes ez, miért gondoljuk azt, hogy ez így jó?
Az ember nem lehet mindig ,,top”-on, ez az emberi természet velejárója. Amikor bizonyítani akarsz, maximalista vagy folyamatosan, olyan stresszhelyzetet alakul ki, ami káros az egészségre. A stressz pedig még több hibát eredményez. Az iskolában annak idején azt tanították, hogy sikeresnek kell lenned, el kell tudni fogadtatni magad mindenkivel – teljesítményed által.
Amikor valamit rosszul csináltál, megbüntettek, sokszor magyarázat nélkül, a hiba kijavítását pedig végképp nem vetették fel, mint alternatívát. Ezáltal meg sem fordul senkinek a fejében az, hogy a hibát elsősorban ki kell javítani, és csak utána kell magunkat ostorozni, ha van miért.
A hiba jó dolog
Minden egyes hiba, amit az ember elkövet, egy tanulási folyamat része, mint materiálisan, mint érzelmileg. Természetesen csak akkor, ha valóban tanulni akar belőle az ember. Hibát észre venni, kijavítani, így lesz egy bonyolult lelki és cselekvési, tanulási folyamat, ami mindig visz valahová, visz előre. Tehát a hiba pozitív előjelű, nem negatív.
Éppen ezért felesleges másokat okolni, áttolni a felelősséget. A hiba felelőssége azé, aki okozza, és hiába oszlik el több ember között a felelősség, akkor is létezik. A hiba általi tanulás folyamata is azé, aki hibázott.
A hiba iránti alázat
Amikor rájössz, hogy hibáztál, vagy amikor szembesítenek vele, eleinte keresed a rajtad kívül álló dolgokat. Tagadod, mert szégyenled. Egy pillanatra képzeld magad egy sebész életébe, akinek a szakmájában valóban végzetes egy-egy hiba.
A te hibáid mindjárt kisebbnek tűnnek, javíthatónak. Ne engedj a belső nyomásnak, ne engedd, hogy hibáid, félelmeid határozzanak meg téged, határozzák meg ezáltal sorsod, mindennapjaidat.
A legnagyobb hiba az, ha nem hibázol
Nem annak kellene örülnünk, hogy nem hibázunk, hanem annak hogy igen. A hiba figyelmeztet minket arra, hogy emberek vagyunk, arra, hogy nem vagyunk tökéletesek, arra hogy érdemes egy kicsit lazábban kezelni a dolgokat.
Nem okozol azzal kárt senkinek, ha nem őrlöd magad, sőt, elég csak egyszerűen beismerni a hibát, és tovább haladni, élni.
Az ember tartozéka a hiba
A hiba nem zárja ki az ember életéből a jogot arra, hogy továbbra is embernek, sikeresnek, szerethetőnek érezze magát. Ez mind csak neveltetés kérdése. Aki szorong hibázási lehetőségei miatt, az zsarolható, sakkban tartható.
Általában ezek az emberek, mivel nem jönnek rá időben, hogy a hiba javítható, másokat okolnak, dühösek a többi emberre – valójában inkább saját tehetetlenségére dühös. Ebből a boldogtalanságot generáló körből ki lehet lépni, csak akarni kell. Természetesen ehhez bátornak kell lenni.
Vannak olyan szakmák, ahol a hiba valóban nem megengedett, ilyen például az orvos, mérnök, pilóta. Párkapcsolat esetén, ha bizonyos hiba elég a szakításhoz, akkor jobb, ha tisztában van azzal az ember, hogy nem a hiba miatt történt a szakítás. Az csak egy katalizátora volt a folyamatnak. Tehát a hétköznapi életben fontos, tanító dolog, olyan, ami előrébb visz, sikeressé tesz.
VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint
