10 különleges magyar név, amit már engedélyeztek Magyarországon

10 különleges magyar név, amit már engedélyeztek Magyarországon

Címlap / Életmód / Család / 10 különleges magyar név, amit már engedélyeztek Magyarországon

Egy névválasztásnál rengeteg dolgot próbálnak figyelembe venni a szülők, kezdve azzal, hogy mennyire passzol a keresztnév a vezetéknévhez, egészen addig, hogy az különleges legyen, de mégse túlságosan kirívó.

Ha a klasszikus nevek nem tetszenek, és egyedibbre vágysz, mutatunk párat az elmúlt 10 év legújabb keresztnevei közül!

Lánynevek

Lorka: Épp idén fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia Névtanácsa a Lora, Laura és a Lorella becéző formáját. Ebből kifolyólag még egyáltalán nem felkapott, mindössze pár embert hívnak így Magyarországon. Így ha olyan névre vágysz, ami különleges, és egyúttal ritka, ez lehet a tökéletes választás! 

Milla: noha még csak tavaly óta anyakönyvezhető ez a név, 2018 végére már ott volt a 100 legnépszerűbb babanév között, amit az adott évben született gyermekeknek adtak a szülők. Igaz, egyelőre csak a lista végén kullog, de nem kizárt, hogy pár év múlva az egyik legfelkapottabb kislánynév lesz! Egyébként a Ludmilla alakváltozata, névnapját pedig július 18-ra tűzték ki.

Zara: hasonlóan népszerű a 2017-ben anyakönyveztetett kislánynév, a Zara! Az arab Zahra, Zara nevekből is eredhet, jelentése pedig ‘Isten ragyogása‘. Névnapjára három dátumot is választottak: január 19., július 13. és október 9. A számmisztika szerint ez a név olyan viselőt takar, aki összetett egyéniség, rendkívül sokoldalú, merész, és kreatív.

Linett: 2015 óta adhatják a szülők gyermeküknek a Linett nevet, amit szeptember 23-án és november 4-én is lehet ünnepelni. A Karolina becenevéből vált ki, és tavaly ez volt a 71. leggyakoribb lánynév, amit a szülők adtak babájuknak.

Zselyke: noha ez a név már 9 éve anyakönyvezhető, most érte el sikere csúcsát, tekintve, hogy a 34. lett a tavalyi év legnépszerűbb babaneveinek listáján. Ez egy ősi székely-magyar név, Attila fejedelem fiának feleségét is így hívták. A név jelentése folyó, patakocska.

Névnapok: február 4., április 8., vagy október 21.

Fiúnevek

Kolos: 2011 óta anyakönyvezhető a Kolos, mint keresztnév, és egy darabig változó volt, hogy mekkora volt a név sikere. Azonban annyi biztos, hogy tavaly már bekerült a 100 legnépszerűbb fiúnév közé, amit 2018-ban adtak a szülők gyermekeiknek. Fő névnapi dátuma a február 15, a számmisztika szerint pedig egy igazán segítőkész, tanító jellemű, önzetlen viselőt takar ez a keresztnév.

Zénó: ez a név a görög Zénón név latin változatából származik, és azt jelenti, hogy ‘Zeusztól származó‘. 2014 óta adhatják a szülők ezt a nevet fiúgyermeküknek, azóta pedig egyre népszerűbb vált ez a keresztnév. Névnapi dátuma december 22-re esett.

Zente: ez a név egyike azon keveseknek, amelyek anyakönyvezhetőségük óta óriási népszerűségnek örvendenek. Noha hivatalosan csak 2013 óta adható ez a név, már elég sok kisgyermek viseli magán: csak tavaly 264-en kapták első keresztnévnek. Magyar eredetű név, jelentése ‘szent‘, névnapi dátuma pedig december 23, és december 31.

Benett: mégis, talán a legnépszerűbb új keresztnév a 2010-ben engedélyezett Benett volt! Tavaly már olyan klasszikus neveket előzött meg a népszerűségi listán, mint a Péter, a Márk vagy a Gergő, és ez úgy tűnik, a jövőben is így marad. Latin, angolszász eredetű férfinév, jelentése pedig ‘áldott, Istent dicsérő‘. A névnapját március 21-én ünnepli.

Mirkó: tavaly óta adható név a Mirkó, amit egyelőre még csak körülbelül 100 kisgyermek visel magán Magyarországon, és tény, hogy rendkívül különleges. A szláv Miroslav név önállósult beceneve, és azt jelenti, hogy ‘béke, dicsőség‘. A névnapját március 3-án és július 18-án ünnepli.

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!