Személyiség
„Hol van az, hogy valaki ő maga? Ez is a neveléssel kezdődik. Az a szó, hogy idefigyelj, az nagyon rossz. És hányszor mondták ezt az iskolában, és a szüleink is.
De középkorúan mondhatom azt, hogy nem akarok odafigyelni, ahová mindenki akarja, hogy figyeljek. Azt, hogy ki vagyok, ott találom meg, hogy hová figyelek, ha senki nem mondaná meg, hogy hová figyeljek. Itt vagyunk mások.
Egy kisgyerek, lehet, nagyon odafigyel a növényekre, egy másik a bogarakra, egy harmadik olvas, a negyedik zenél. De aki zenél, annak azt mondják, hogy olvass! Aki olvas, annak azt, hogy zenélj! Aki zenél, annak azt, hogy tornásszon. . . ! Olvass még a témában
A szomszédom egy rémálom — vagy ő, vagy én, de egyikünk költözni fog
Ugyanolyan jót tesz, ha hangoskönyvet hallgatunk, mint ha olvasunk? Ezt mondja róla a tudomány
Rákényszerítettem magam, hogy unatkozzak, és meglepően jó dolgok származtak belőle
Okosabb vagy, mint egy szüreti kviz? Teszteld az általános tudásodat!
Ha komolyan veszed magad, kezdheted azzal, hogy ’hová figyelnék, ha nem oda figyelnék, ahová mondták, hogy figyelni kell’. Tehát úgy szentelném fel magam, úgy találnám meg önmagamat, hogy észrevenném, mire figyelek, aztán komolyan venném azt, mert az vagyok, amire figyelek.
Ami érdekel. Ha azt teszed, amit nem akarsz, és nem azt teszed, amit akarsz, akkor beteggé teszed önmagadat. Ez a pszichoszomatika első szabálya.”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






