A főzés tudományának elsajátítása egyre inkább kitolódik, míg korábban csaknem kötelező volt tizenévesen mindennel tisztába kerülni, addig manapság nem ritka, hogy valaki harminc tájékán sem igazi konyhatündér. Márpedig főzni egyáltalán nem nehéz, ha tudod az alapokat, igazán könnyű lesz elindulni.
Fűszerezés
Bátran állíthatjuk, hogy a főzés legnehezebb része a fűszerezés, sok esetben ettől függ ugyanis, milyen lesz a végeredmény.
Bár nem utolsó szempont az sem, hogy az étel sós-e, vagy sem, ezt utólag is orvosolni tudjuk, azonban akadnak olyan fűszerek, amik csak a főzés során fejtik ki jótékony hatásaikat.
Való igaz, egyes főételek ezen a téren megkövetelik a tudást (pl. a krumplifőzelékbe kell babérlevél, a párolt káposztához egy csepp ecet, a spenót elképzelhetetlen fokhagyma nélkül), csak akkor bírnak majd azokkal a kellemes ízekkel, amikre számítunk.
Sajnos, vagy nem sajnos, a főzés során ez a pont mindenképpen igényel némi gyakorlatot és utána olvasást, de az első receptek elkészítését követően már a kisujjadban lesz minden.
Habarás
A habarásra a sűrítés során van szükségünk, egyes levesek és főzelékek igénylik ezt a végső mozzanatot.
Amennyiben a habarással és a rántással tisztában vagy, gyakorlatilag az összes főzeléket és levest el tudod majd készíteni, úgyhogy megéri időt szánni a megismerésükre.
A habarást a hagyományos recept alapján liszt segítségével végezheted, amiből az átlagos mennyiségű ételhez 1-2 evőkanálnyit kell számolnod.
Külön edényben tegyél a kimért szárazanyagra tejfölt, tejet, vagy vizet, keverd el alaposan, majd mielőtt hozzáadnád az ételhez, a forró alaplével öntsd fel.
Figyelned kell az állandó keverésre, különben becsomósodik a habarék. Ha úgy látod, az elegyítést követően 5 perc után sincs változás, valószínűleg kicsit kevés lett a sűrítő anyag, pótold utólag bátran.
Rántás
Ahogy írtuk, a rántás a habarás mellett a legfontosabb tudnivaló a főzelékek és a levesek készítése során, sőt, ezt a sűrítési módszert a magyar konyha gyakrabban is alkalmazza.
Kevés olajat forrósíts fel, tegyél bele annyi lisztet, hogy egy keverhető masszát kapj.
Kezdd el pirítani az egyveleget, s amikor a liszt egyre jobban aranybarnává válik, vedd le a tűzről.
Keverj hozzá annyi őrölt pirospaprikát, hogy jó sötétpiros legyen az egyveleg, majd ha az étel megköveteli, adj hozzá összevágott petrezselymet, reszelt fokhagymát.
Ezután jöhet a már előbb megismert felengedés, ezúttal először nem hideg folyadékkal, hanem azonnal meleg alaplével, ugyancsak folyamatos kevergetés mellett.
Ne feledd, a rántás ízét is el kell főzni, számolj rá 10-15 percet.
A húsok elkészítése
Most, hogy az összes főzelék és leves alapjával megismerkedtél, jöhet a következő fontos, és talán még könnyebb praktika, a húsok elkészítése.
A lehetőségek tárháza ezen a téren igencsak széles, mégis alapvetően el tudjuk készíteni a húsokat sütőben, edényben és olajban.
Az edényben és a sütőben sült húsokban az a nagyszerű, hogy csupán fűszerezést, pácot igényelnek, majd vékonyra vágva akár pár perc alatt el is készülhetnek.
Mindösszesen azzal kell tisztába kerülnöd, melyik hús mennyi idő alatt sül át.
Az olajban sütés történhet különféle bundákban, ezek közül a legegyszerűbb a panírozás, amit valószínűleg gyermekkorod óta ismersz, tehát ugyancsak nem okozhat problémát (s ezzel az összes zöldségféle, sajt kirántása sem).
Recept alapján, vagy nélküle?
Ha nagyon bizonytalan vagy, akkor érdemes legalább a kezdetekben receptek után nyúlnod.
Az interneten minden fellelhető, de nagyon jó minőségű szakácskönyvek vannak a polcokon, adott esetben elegendő lehet egyetlen egyet megvenni.
A komolyabb könyvekben nem csupán hasznos és pontos receptek vannak, hanem alapvető tudnivalók is.
Pl. mi alapján válasszunk húst, hogyan kell halat filézni, krémet felverni, alapanyagokat válogatni, kelt tésztát készíteni, milyen fontos eszközöket érdemes beszerezni stb.
Kezdőként mindenképpen célszerű beruházni egy jó minőségű könyvre, mert egyrészt meghozhatja a kedvet a kísérletezéshez, ismeretek bővítéséhez, másrészt sikerélményeket biztosíthat a sütés, főzés során, ráadásul segítségével minden jól bevált receptet egy helyen rögzíthetsz.
Minden a bevásárlásnál kezdődik
A kezdetekben, amikor éppen csak ismerkedsz a főzéssel és egyszerű recepteket próbálsz ki, nem szükséges és nem is érdemes túl sok mindent összevásárolnod.
Később azonban rengeteg időt és pénzt spórolhatsz, ha az akciókat és a valódi szükségleteket figyelembe véve indulsz vásárolni.
Az éléskamra egy nőnek óriási segítség, de a rendben tartott konyhai tároló is tökéletes erre a célra.
A mélyhűtő ugyancsak nem maradhat el, hiszen nem csupán sokat gyorsíthatsz a főzési folyamaton mélyhűtött termékekkel, hanem a kész ételeket is lefagyaszthatod, a túlságosan sűrű napokra gondolva.
A bevásárlást illetően az a legszerencsésebb, ha otthon kitalálod, mit szeretnél főzni az elkövetkezendő 3-4 napban, megnézed, milyen alapanyagokat találsz a készletben, majd a hiányt bevásárló listán való rögzítés után pótolod.