Kinek a bűne
Rolika már kiskorában is kezelhetetlen volt, ezért sokszor inkább ráhagytam a dolgokat, hogy ne cirkuszoljon. Ezt ma már bánom, mert semmi respektem nincs előtte, képtelen vagyok fegyelmezni.
Picit javult a helyzet, amikor hozzánk költözött a barátom – részben pont a gyerek miatt – a párom ugyanis nagyobb Rolikánál és tőle még tart. A kulcsszó a „még.” Mert Roli most 14 éves, de ha akkora termet lesz, mint az apja, akkor az ég irgalmazzon nekünk.
Az iskolapszichológus szerint nincs nagy baj a gyerekkel, de én félek, hogy egy leendő sorozatgyilkost szabadítottam a világra. Olvass még a témában
Mióta kiléptem a mókuskerékből, elhűlve nézem, ahogy a barátnőim épp kiégnek benne
„Amikor megláttam a katicát, tudtam, hogy a nagyi még mindig itt van” – Szeretteink üzenetei a síron túlról
„Jobbnak láttam, ha nem velem nő fel” – Miért mondtál le a gyerekedről?
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
Következő cikkünkAz utazás az egyik legjobb dolog, amit az egészségedért tehetsz – ezt mondja a tudománySokan azt gondolják, hogy az utazás luxus. Valami, amit ki kell érdemelni, amit félre kell tenni a fontosabb dolgok mögé, amit majd akkor lehet, ha lesz rá idő és pénz. A tudomány viszont egyre határozottabban mutat egy másik irányba: az utazás nem a hétköznapi élet jutalma, hanem az egészséges életvitel egyik tényleges…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






