Többségünknek az is gondot okoz, hogy felidézzük, mit csináltunk múlt hétvégén. Ha nem kötődik valamilyen jeles eseményhez, nem jegyezzük meg a dátumokat, napokat. Vannak viszont emberek, akik erőfeszítés nélkül képesek teljes pontossággal visszaadni emlékeket bármilyen hosszú idő távlatából.
Terhekkel teli tehetség
A tévedhetetlen memória hasonlóan terhessé vált a napjainkban élő Jill Price számára is. A Los Angeles-i nő, Seresevszkijjel ellentétben, csak saját élete történéseire és az azokkal szorosan összefüggő eseményekre emlékszik. Napra pontosan meg tudja mondani, hogy az elmúlt évtizedek során mit csinált, pontosan melyik év mely napján látta egy adott sorozat egy részét és mit csinált aznap. Saját élete eseményeihez köthető memóriája hibátlan, ám ha olyan részletekre kell emlékeznie, amelyekhez személyesen nem kapcsolódik, az emlékezőtehetsége átlagos.
A 2000-es években közel 60 embert dokumentáltak világszerte, akik hipermnéziával élnek, tehát nem egy gyakori jelenségről beszélünk. Tudományos magyarázatot eddig nem találtak rá, kiváltó okait is csak találgatják.
Könnyen gondolhatnánk, hogy ilyen elképesztő memóriával élni áldás, de valójában nincs így. A folytonosan visszaemlékező elme rendkívül terhelt, nem tud a jelenre koncentrálni és elkalandozik feladatai teljesítése közben.
Jill Price is úgy írta le sajátos gondolkodását, mintha osztott képernyőn zajlana az élete. Egyik oldalon a múlt emlékeinek tömkelege, a másikon a jelen eseményei. Egyes erős érzelmi töltetű emlékek pedig minden felidézéskor éppen olyan erőteljesek, mint amikor először rögzültek az elmében, így a fájdalmas emlékektől sem tud szabadulni az, aki képtelen a felejtésre.
A tudomány igazolta, hogy tanulni sem tudunk felejtés nélkül. Nagyon is fontos, hogy az információk kicsit megpihenjenek a következő előhívásig, tehát a rövid távú felejtés a hosszú távú tanulás feltétele. Ehhez képest a hipermnéziás ember emlékei ott tolonganak az agyában, nehezen bírkózik meg az információk szervezésével. Ha elképzeljük, hogy csak az utóbbi egy év minden eseménye napra pontosan megjelenik előttünk és kénytelenek vagyunk egyszerre látni azokat, a fejünk is belefájdul. Talán már nem is tekintünk szupererőként a hipermnéziára.