Többségünknek az is gondot okoz, hogy felidézzük, mit csináltunk múlt hétvégén. Ha nem kötődik valamilyen jeles eseményhez, nem jegyezzük meg a dátumokat, napokat. Vannak viszont emberek, akik erőfeszítés nélkül képesek teljes pontossággal visszaadni emlékeket bármilyen hosszú idő távlatából.
A hipermnézia az önéletrajzi emlékezet abnormális mértékét jelzi. Hosszútávú emlékezetünkben az önéletrajzi emlékek nem egységesen vannak eltárolva, bonyolult bázisban szerveződnek. Az emlékek, amelyeket a velünk és másokkal megtörtént eseményekről tárolunk nagyon fontosak, meghatározzák a személyiségünket, identitásunkat.
Érdekes módon mégsem akkor járunk a legjobban, ha mindenre emlékezünk. Teljesen természetes és szükségszerű, hogy bizonyos emlékek törődnek a memóriából, nem véletlen, hogy az agyunk szelektál. Az emlékezés az információszerzésről szól és mivel megszámlálhatatlan információ ér minket nap mint nap, ezeket az infókat rendezni és szelektálni kell, ilyen értelemben a felejtés hasznos.
Átlag feletti emlékezőtehetség
Léteznek emberek, akiknek az emlékezeti működésük eltér az átlagtól. Az amnéziás túl sok emléket veszít, míg a hipermnéziás szinte képtelen felejteni, a megszokottól eltérő pontossággal emlékszik múltbeli eseményekre és azok minden kis részletére.
Az egyik leghíresebb hipermnéziás személy egy orosz újságíró volt a harmincas években, Solomon Seresevszkij, aki sokáig észre sem vette, hogy nem tud felejteni. Cikkírás során soha nem jegyzetelt, mégis mindenre emlékezett.
Olyan dolgokat is könnyen visszaidézett, amelyeket nem is értett, például olasz verseket vagy bonyolult matematika képleteket. Eleinte nem zavarta különös képessége, később viszont, ahogy sokasodtak agyában az információk, már gondot okozott neki, hogy értelmezze az elvont fogalmakat, például a metaforákat.