Amikor fáj, de közben mégis jó
Nem szeretném szépíteni: a női kör sokszor brutálisan fájdalmas volt és napok kellettek, mire összeszedtem magamat egy-egy alkalom után. Olyan rétegek nyíltak meg bennem, amikről azt hittem, már rég lezártam őket – vagy amikről addig nem is tudtam, hogy bennem vannak. A testem viszont tudta. Egy-egy mozdulat, egy mondat, a másik szemébe nézés olyan lavinákat indított el, amikre nem voltam felkészülve. De idővel mindig jött a megkönnyebbülés és a felszabadulás.
Eközben új nézőpontból láttam rá az emberekre is. Arra, hogy mi mozgatja őket: nemcsak a szavaik, hanem az, amit kimondani sem tudnak. Elkezdtem máshogy figyelni másokra és persze magamra is. Felismertem, hány döntésemet irányították a gyerekkori mintáim, a blokkjaim, az elakadásaim, a traumáim.
Volt például egy 20 éve tartó barátságom, amit egy ideje már csak a megszokás, a közös múlt tartott életben. Ebben a térben végre megengedtem magamnak, hogy őszintén ránézzek: miért kapaszkodom bele. Megláttam, hogy régi, gyermekkori kötődések hajtanak – és hogy már nem vagyok az a kislány, aki egy barátság árán hajlandó elnyomni önmagát. Volt erőm kimondani, hogy ezt a szálat nagyon alaposan meg kell lazítanunk.
De olyan is előfordult, hogy egy hétköznapi, apró helyzeten keresztül láttam meg valamit: például, hogy miért feszülök meg reflexből, ha valaki váratlanul megölel. Ilyen felismerésekre otthon, a négy fal között, soha nem jutottam volna el. Olvass még a témában
Igent mersz mondani a változásra? – Amikor egy lehetőség kopogtat
Rám írt a férje, én meg csak tépelődöm: a helyzet, amiből nőként csak vesztesen jöhetsz ki
Két szó az esküvőmről, amit soha nem fogok elfelejteni
„Nem jövök be a pasiknak, akik nekem tetszenek” – Hányszor voltál a Halo-effektus áldozata?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
