Egyik helyen feltört, a másikon elengedtem
Ezzel párhuzamosan továbbra is jártam családállításra, és nagyon sokszor az ott felszínre kerülő traumáimat, felismeréseimet vittem be a női körbe. Mintha az egyik helyen megbillentették volna bennem a fájdalmat – a másikon pedig kézbe vehettem, megnézhettem és végleg letehettem.
És persze ott voltak a többiek, a társaim is – a női kör tagjai, akik mindenféle életkorból, háttérrel, teljesen különböző történetekkel érkeztek. Mégis, valahogy minden alkalommal olyan emberrel kerültem párba, akivel meglepő módon ugyanaz a sérülés, elakadás, fájdalom dolgozott bennünk – csak más köntösben. Mintha láthatatlan szálak rendeztek volna minket össze. (Ezzel egyébként mindenki más is így volt, ami már-már elképesztőnek, közben viszont varázslatosnak és csodálatosnak bizonyult.)
Az egyik első, nagy felismerésem talán az volt: nem vagyok egyedül azzal, amit hordozok.
Nem én vagyok „túlérzékeny”, nem én reagálok túl dolgokat. Gyakran mások is ugyanazokkal a kérdésekkel küzdenek és már az is gyógyító, ha ezt nyíltan kimondhatjuk egymás előtt. Olvass még a témában
Az évszakváltás és a kapcsolataink: miért indulnak be pont ilyenkor a szakítások
4 dolog, amit titokban minden anyuka szokott csinálni – nem ciki magadra ismerni
Tegnap még szeptember volt, holnap meg már karácsony?
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






