De mit tehetünk, hogy ez megváltozzon?
A szakemberek szerint rengeteget számít a pillanat felismerése: nem a tökéletességre való törekvés fontos, hanem az éberség. Hogy észrevegyük, amikor a „rossz anya” érzés jön fel. Egy tanulmány szerint a szülők sokszor önmaguk gondolataira reagálnak, nem csak a gyerek viselkedésére. Aznap, amikor kiabáltam, azt éreztem: „nem vagyok elég profi, nem tudom kezelni a helyzetet, elvesztettem az irányítást”. Ez az a pont, amikor egy pillanatra meg kell állni – akkor is, ha ettől önmagában nem fog minden megoldódni. Ez a szünet és önreflexió viszont arra emlékeztet, hogy most valójában nem mi irányítunk, ahogyan viselkedünk, azok nem mi vagyunk. Mi nem ilyen szülők akarunk lenni. Éppen ezért ki kell kapcsolni a pánikot. A cikk ehhez három egyszerű lépést javasol: „pause, check, choose” – azaz állj meg, vizsgáld meg, válassz. Én is így tettem: kiléptem a helyzetből, leültem pár percet a csendben, aztán visszamentem a gyerekhez – de már nem mint zsarnok, hanem mint ember, aki hibázott, és most korrigál.
Amikor „rossz anyának” érezzük magunkat, sokan bezárkózunk. Félünk a szégyentől, félünk a helyzettől, amiben nem ismerünk önmagunkra. Pedig a hiba az élet része – fejlődhetünk, javulhatunk, de nem tudjuk elkerülni, bármennyire fájdalmas is ezt beismerni. Azt viszont magunk döntjük el, hogy a hibáinkkal mit kezdünk, és hogyan reagálunk rájuk. És abban reménykedem, hogy ez, végső soron, talán fontosabb lesz a szülő-gyerek kapcsolatunk szempontjából mint az, hogy hányszor vesztünk össze a dackorszak alatt. Olvass még a témában
