Az anorexia és a bulimia látszólag ellentétes kórképek. Az előbbiben szenvedő beteg koplaltatja magát, a másikban falásrohamokat hánytatás követ. Mindkét betegség lelki eredetű, de nagy szerepe van a kialakulásukban a társadalmi nyomásnak, amelyik a legtöbb ember számára elérhetetlen szépségideálokat állítja mérceként.
Nagyon fontos, hogy kezdetben úgy érzik az evészavaros betegek, hogy a kezükben van az irányítás, s még akkor is ebben a hitben élnek, amikor már rég elvesztették a kontrollt. A probléma pedig pontosan ebből származik, hogy már nem tudja abbahagyni, muszáj továbbra is koplalnia, illetve falás után hánynia ezeknek a betegeknek.
Anorexia nervosa
Az anorexiás beteg kórosan sovány. Természetesen hosszú út van már mögötte, mire ez valóban feltűnő lesz. Ráadásul a kezdeti súlyvesztést a környezet jellemzően dicséri, elismeri, így az elején rendszerint nem tűnik fel, hogy komoly gond van, a beteg pedig megerősítve érezheti magát, hogy jó úton jár. Az anorexiás magát sokkal kövérebbnek látja, mint amilyen a valóságban, ezt testképzavarnak nevezzük. Számtalan fizikai változás következik be a kóros soványság hatására. Például hajhullás, menstruáció megszűnése, vérnyomásproblémák. Olvass még a témában
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Ezért gondolom, hogy a „légy önmagad” az egyik legrosszabb életvezetési tanács
Ezt hozza 2026. október 4. a numerológia szerint: kapcsolódás és gondoskodás
A viselkedésterápia sokat segíthet már a kezdetekben, a pszichoterápia segítségével elérhető a gyógyulás. Legtöbbször családterápiára is szükség van.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






