4. A „Core” – az isteni forrás
Innen egyre magasabb dimenziókba emelkedett, míg eljutott a „Core”-nak nevezett központba, ahol végtelen szeretet, béke és minden tudás forrása vette körül. Ő maga ezt „Isten jelenlétének” írja le. Azt érezte, hogy mindennek, ami létezik, szeretet az alapja.
5. A visszatérés
Amikor az orvosok már lemondtak róla, váratlanul felébredt a kómából. Az élmény olyan erőteljes volt számára, hogy teljesen megváltoztatta az életét: elvesztette a materialista világképet, és hitté vált benne, hogy a tudat nem pusztán az agy működésének mellékterméke.
Nehéz feladat a halálközeli élmények tanulmányozása, hiszen a tapasztalatok személyesek és nehezen mérhetők, ám olyan hatalmas számú eset van, és mindegyikben fellelhetők nagyrészt ugyanazok a fázisok és tapasztalások, hogy statisztikai bizonyítékként szolgálnak. (Az első ilyen nagyszabású tudományos kutatást például Raymond Moody végezte el és írta meg az „Élet az élet után” c. könyvében) Olvass még a témában
Rá akartam szólni a tinédzserekre a buszon, de nem mertem – ahogy senki más sem
„A szalagavató másnapján egy másik országban ébredtem” – Sztorik, amiket máig nem mertünk bevallani a szüleinknek
Ezt hozza 2026. október 11. a numerológia szerint: rend és megbízhatóság
„Vasárnap reggel 7-kor a telefonban üvöltött velem” – Elviselhetetlen főnökök
Mára már több tízezer halálközeli élményt vizsgáltak a tudósok, és ha szkeptikusak is vagyunk, ilyen magas számú tapasztalást komolyan kell vennünk. A tudatunk létezik és túlmutat az anyagi testünkön. Az, hogy tudományosan is megértsük és kielemezzük ezeket a még érthetetlen dimenziókat, még a jövő nagy feladatai közé tartozik.
Amit addig is tehetünk, hogy maradjunk nyitottak a témában és igyekezzünk életünket igaz értékekkel és szeretettel megtölteni.
Következő cikkünk7 jel, hogy a cicád igazi energiagyógyítóA történelem során számtalan példával találkozhatunk, ahol az emberi kapcsolat az állatokkal nem csak érzelmi kötődésen alapult, hanem sokkal mélyebb, szellemi szinten is megnyilvánult. Különösen a cicák azok, akik az ezotéria világában különleges helyet foglalnak el, mint potenciális energiagyógyítók. A macskák képesek különös…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






