Hogyan fermentálhatsz otthon?
Az otthoni, folyadékban végzett fermentálás hihetetlenül egyszerű és olcsó, semmivel sem bonyolultabb, mint egy kovászos uborka elkészítése, ami egyébként szintén nem más, mint fermentálás. Az alap fermentálás során a felaprított, megmosott zöldséget egy sterilizált edénybe kell tenned, majd felöntőlevet készítened hozzá. Ez utóbbi nem más, mint felforralt sós víz (ne jódozott sót használj), amit vissza kell hűtened szobahőmérsékletűre, mielőtt a zöldségekre öntenéd (különben elpusztulnak a jótékony baktériumok és gombák). Ezután az edényt le kell zárni és néhány napig szobahőmérsékleten érlelni.
A fermentálás során széndioxid keletkezik, ezt célszerű minden nap néhány alkalommal kiengedned az edényből, amit egyébként nem szabad csurig tölteni, hiszen akkor kifuthat a víz az erjedés során.
Gyakorlatilag bármilyen zöldséget, gyümölcsöt, gombát lehet fermentálni, keverheted is őket egymással, és persze a fűszerezés is izgalmas lehetőségeket rejteget.
Érdemes elsőként a keményebb zöldségekkel, például céklával, répával, káposztával kezdeni, mert ezekkel garantált a siker. Az én kedvencem a káposzta és a hagyma keveréke, ez önmagában éppúgy mennyei, mint salátákba téve vagy savanyúságként fogyasztva. Olvass még a témában
A fermentált élelmiszerek annál savanyúbbak lesznek, minél tovább érleled őket – időközben nyugodtan kóstolgathatod, persze szigorúan csak steril evőeszközzel. Kiporciózva, hűtőbe téve már nem igazán változik az ízük, és több hétig eltarthatóak, úgyhogy bátran csinálj egyszerre nagyobb adagot!
Képek forrása: Melica/Depositphotos.com, ikostudio/Depositphotos.com






