Úgy tűnik, hogy a „mindent mértékkel” még a gyermekvállalásra is igaz – több oka van annak, amiért nagyon alaposan meg kell gondolni, hány gyermeknek biztosítjuk az életútját.
Amikor először szó esett nálunk a családalapításról, már akkor tudtuk, hogy nem szeretnénk nagy családot alapítani. Mindkettőnknek nagyobb testvére van, és nem volt a környezetünkben túl sok kisgyermek, valójában fogalmunk sem volt róla, mire számíthatunk, mivel jár a gyermekvállalás. Ám még így is, a tervezgetés során is azt gondoltuk, hogy egy, legfeljebb két gyermeket szeretnénk vállalni. Aztán, ahogy megszületett a kislányunk, mindkettőnkben szép lassan kiforrt a biztos vélemény: jók vagyunk így, együtt és minden kerek, egész.
Teljesen megértem azokat, akik nem szeretnének családot alapítani és azokat is, akik sok gyermekre vágynak. Mindegyiknek megvan a maga varázsa, de azt tudatosítani kell, az adott pár hogyan képzeli el a jövőjét. Én úgy vélem, sokan itt rontják el, és nem igazán foganatosítják, mivel jár a minőségi gyermeknevelés. Biztos van kivétel és néha én is látok ilyeneket, de gyakrabban tapasztalom, hogy már két gyermek mellett is túlfáradnak a szülők.
Tényleg önzőség lenne, ha valaki nem akar nagycsaládot?
A múltkor éppen hozzánk szegezték a kérdést, hogy „mikor akarunk már kistesót”. Persze mondtuk, hogy nem szeretnénk, mert így nagyon jól érezzük magunkat és olyan életvitelt folytathatunk, amilyenre vágytunk. Nyilván azonnal megkaptuk, hogy „jaj, ne legyetek már ilyen önzőek”. Nem igazán szoktunk belemenni az ilyen párbeszédekbe, de most kivételt tettünk. Elég volt néhány kérdést feltenni a kétgyermekes apukának. Nagyon rövid időn belül elismerte, hogy abszolút megért minket, mert náluk is a fiúk állandóan veszekednek, „meg vannak őrülve, kezelhetetlenek” és a legtöbbször „teljesen kikészül tőlük” az egész család.
Ezek után még inkább elgondolkodtatott egy háromgyerekes anyuka témazáró megszólalása: „… vagy csinálj három gyereket, ha nem akarsz életet”. Hangsúlyozom, biztos, hogy nem mindenkinél van így, és bőséggel akadnak kivételek. Nem lep meg ugyanakkor, hogy rengetegen besokallnak, és néha visszaforgatnák az idő kerekét. Mi home office mellett, két nagyszülővel is sokszor elgondolkozunk, hogyan képesek mások egynél több gyermek nevelését minőségében megoldani.
A mostani kutatás azonban nem ezt vizsgálta, hanem azt, milyen hatással van a családi gyereklétszám a szülők mentális állapotára.
Így hat a gyermekvállalás a kognitív képességeinkre
A kognitív egészség rendkívül fontos egész életünkben. Olyan területek tartoznak az összefoglaló név alá, mint a figyelem, az emlékezőképesség, a számolás, a nyelvhasználat, az észlelés, vagy éppen a képzelőerő.
„A kognitív egészségnek kiemelkedő szerepe van egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Különösen igaz ez Európában, ahol a családok száma folyamatosan zsugorodik és a népesség gyorsan öregedő tendenciát mutat” – mondta a tanulmányt vezető Vegard Skirbekk professzor.
A korábbi tanulmányok azt vizsgálták, hogy pl. az oktatás, a pályaválasztás milyen hatást gyakorol az életen át tartó kognitív eredményekre, a mostani viszont arra koncentrált, hogy a családalapítás mit tesz a szellemi képességeinkkel.
Miért olyan fontos vizsgálni ezt a területet?
Ha a kognitív egészség adott, akkor az egyének képesek őrizni a függetlenségüket, társadalmilag és a magánéletben egyaránt. Aktívak és eredményesek maradhatnak hosszútávon. A társadalom számára az idősebb lakosság kognitív egészsége egyszerűen elengedhetetlen.
Távolról sem mindegy, hogy az idősödő szülők akár életük végéig önellátóak, épek és aktívak tudnak maradni, vagy már a nyugdíjkorhatár előtt gondoskodásra, 0-24 órás felügyeletre szorulnak. Ezzel pedig akaratlanul is idő- vagy pénzbeli terhet rónak a szendvicsgenerációra. (A szendvicsgeneráció tagjai azok a fiatalok, akik már gyermeket nevelnek, de szüleikről is gondoskodni kénytelenek.)
A kutatók most megvizsgálták, van-e különbség a kognitív képességeket tekintve a két- valamint a háromgyermekes szülők között. Ehhez a Survey of Health, Aging and Retirement in Europe (SHARE) adatait elemezték. Ebben a felmérésben 20 európai ország és Izrael idősebb lakosságának reprezentatív mintáit vették alapul. Minden résztvevő legalább 65 éves volt és minimum két biológiai gyermeke született.
Az ok-okozati összefüggéseket is figyelembe véve a kutatók arra jutottak, hogy a három, vagy több gyermeket vállaló szülők esetében rosszabbak a kognitív funkciók. Ez nem csupán az anyukák, hanem az apukák esetében is mérhető volt.
Miért vezet a több gyerek nagyobb mértékű kognitív hanyatláshoz?
A kutatók szerint ennek több oka is van. A gyermeknevelés sok pénzbe kerül, és a családi összjövedelem csökkenése ahhoz vezethet, hogy az átlagos életszínvonal is csökken. Onnantól kezdve, hogy ez bekövetkezik, számos lehetőségtől elesnek a szülők és a gyermekek is. Elegendő csak a minőségi táplálkozás fontosságára gondolni, vagy arra, hogy többet kell dolgozni ugyanazért az életminőségért, így sem pihenni, sem feltöltődni nincs lehetőség.
Az állandó anyagi szorongás folyamatos stresszforrás, rendszeres vitákkal jár, ellehetetleni az egyéni szinten történő fejlődést, továbbtanulást, kulturális kikapcsolódást. Ezek pedig nagymértékben hozzájárulhatnak a kognitív hanyatláshoz.
Az összes elkerülhetetlen stressz, amely a szülőséggel jár, potenciálisan befolyásolja a kognitív képességet is. A több gyereket nevelő szülők nagyobb valószínűséggel szenvednek magasabb arányú stressztől, kevesebb idejük van a pihenésre, és gyakran küszködnek alváshiánnyal.
A több gyermek vállalása okozati összefüggésben áll a nők alacsonyabb munkaerő-piaci részvételével és alacsonyabb keresetével is, ami ugyancsak hatást gyakorol a szellemi képességeink csökkenésére – a nők nem tudják képezni, fejleszteni magukat, a férfiak viszont sokszor olyan sokat dolgoznak, hogy azért nem tudnak haladni egyéni céljaik tekintetében.
Paradox módon azt is sikerült megállapítani a kutatóknak, hogy ahol több gyerek születik, ott az idő múlásával csökken a társadalmi elszigetelődés kockázata.
Ennek is érthető az oka: nagyobb család esetében nagyobb az esély arra is, hogy a gyermekek, unokák felkeresik a szülőket, nagyszülőket, időt töltenek velük. Ez pedig azzal jár, hogy az idősödő elme tovább ép marad. Persze, ez sem törvényszerű, mindenképpen kell hozzá a jó szülő-gyermek kapcsolat, ami nem feltétlenül adatik meg a nagycsalád esetében sem. Mégis, a felmérés alapján úgy tűnt, hogy nagyobb eséllyel „nyitják rá az ajtót” a szülőkre a nagycsaládos gyermekek, ez pedig valamennyire kompenzálni képes a kognitív hanyatlás jelentősebb arányát.
Mégis mennyi az annyi?
A felmérés alapján egyáltalán nem elhanyagolható a szülőség kognitív működésre gyakorolt hatása, főleg nem akkor, ha három, vagy több gyermek érkezik a családba. Egész pontosan 6,2 évvel bizonyul idősebbnek a kognitív képessége azoknak a szülőknek, akik a nagycsalád mellett tették le a voksukat – szemben azokkal, akik legfeljebb „csak” két gyermeket vállaltak.
„Tekintettel a hatás nagyságára, a kései életkor megismerésével foglalkozó tanulmányoknak a családalapítás fontosságát is figyelembe kell venniük. Emellett figyelembe kell majd vennünk a gyermektelenség és az egygyermekes családok lehetséges hatásait a késői, kognitív funkciók tekintetében” – összegezte Dr. Skirbekk.
Az biztos, hogy érdekes a kérdés és több információra van szükség a szülők és gyermekek között előforduló interakciók, támogatások, konfliktusok típusairól is, hiszen ezek szintén befolyásolhatják a kognitív eredményeket.