Virágokat ide!
A fürdőszobában is nyugodtan dekorálhatsz élő növényekkel, sőt akár vágott virágokkal is, ahogy a nappaliban vagy a konyhában tennéd.
Egy kisebb, illatos csokor nagyon jól mutat a mosdó szélén, a kád mellett vagy a polcon!
Persze vágott virágot nem minden évszakban tudsz frissen beszerezni, és nem is feltétlenül pénztárcabarát megoldás, így érdemes inkább bambuszt, vagy a magas páratartalmat jól bíró cserepes növényeket választanod. Olvass még a témában
„Elvonul 40 percre a vécére és akkor kerül elő, amikor már kész vagyok.” – Hogyan vonja ki magát a pasid a segítés alól?
5 elavult hálószobai trend, amit a lakberendezők messze elkerülnek, és neked is el kellene
A narancs 7 meglepő felhasználási módja, amit nem sejtenél
Így tisztítsd a laminált bútort, hogy eltűnjön a zsír, de ne károsodjon a felület
Tárolás
A lányok általában a fürdőszobában tárolják az összes kincset (arc-, haj- és testápolási termékek, sminkek), de azért akadnak olyan dolgok is, amiket jobb elrejteni a szem elől (borotva, egészségügyi kellékek, körömolló).
Azt javasoljuk, hogy tényleg csak a legszükségesebb dolgok legyenek elöl, a többi pedig mehet a szekrénybe!
Ami kint marad, az pedig kerülhet szép üvegedényekbe vagy vidám, színes tárolókba.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





