Minden energiából áll. Nem csak az élővilág, de még a szék is, amin ülsz. Folyamatos kölcsönhatásban állunk másokkal és önmagunkkal is. Testünkben is energia áramlik, hét olyan pont van, ahol különösen összpontosul az energia, ezeket nevezzük csakráknak. Az az egészséges állapot, mikor szabadon áramolhat ezek között az energia, azonban gyakran vannak az egyes pontokon elakadások. Egy ember energiarendszere nagyon beszédes, ezért gyakran többet tudhatunk meg az illetőről csakrái alapján, mint a mondandójából. Ez azért lehetséges, mert elménk megpróbál sok mindent elrejteni előlünk, amit testünk tálcán kínál. Most nem csak megismerheted a csakráidat, de rájöhetsz arra is, hogyan tudod gyógyítani azt, ahol akadozik az energiaáramlás.
4/7 Szívcsakra
Elhelyezkedés: Mellkas közepén található
Színe: Zöld
A szívcsakra a szeretet csakrája. Felel az együttérzésért, a feltétel nélküli szeretetért, megbocsátásért, elfogadásért. Ezt a területet leginkább úgy tudod gyógyítani, ha minél többször gyakorlod a szeretetet és elfogadást. Kiegyensúlyozatlan működése esetén felléphet féltékenység, birtoklási vágy, másoktól való függés, keserűség, szégyenlősség és túlzott kritikus szemlélet is. Elsősorban azzal kell szembenézned, hogy mennyire vagy képes szeretetet adni és elfogadni. Gyakran érzed kimerültnek magad, miután másokkal beszélgetsz? Lehet, hogy túlságosan le van merülve a szívcsakrád és még magadnak sem tudod megadni a kellő szeretetet. Töltekezz meditációval, ami nem csak ellazít, de segíthet visszatalálni önmagadhoz is.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!