„Eloise-nak” is szerencsét hozott a forgatás
Ha ez a két szerelmi történet még nem lenne elég inspiráló, Claudia Jessie-re is rátalált a szerelem a sorozatnak köszönhetően. A hírek szerint 2019-ben találkozott először Cole Edwardsszel, akit A Bridgerton család casting rendezőjeként ismert meg. Claudia egy interjúban elmondta, hogy ugyanazon a napon kapott szerepet és talált párt is, és érthető módon élete legjobb meghallgatásaként emlékezett vissza az eseményre.
A pár viszonylag visszafogottan éli magánéletét. Bár nem osztanak meg sok információt kapcsolatukról, az eddigi nyilvános megjelenéseik és interjúik alapján úgy tűnik, hogy boldog párkapcsolatban élnek. A forgatás tehát Claudiának is szerencsét hozott, az viszont, hogy Eloise szerelmi élete hogyan alakul a sorozatban, még a jövő zenéje. Olvass még a témában
3 dolog, amit idén nyáron nem csinálok – és ettől már most sokkal jobban érzem magam
Három élet vs végtelen újrakezdés: mi még ezt tanultuk a 90-es években a kudarcról és a kitartásról
5 nyomós ok, amiért megérte a Balatonra szökni a születésnapomon
„Az nem csoda, ha egy nő megtanul beszélni, de az igen, ha megtanul csendben maradni.” – 10 vicces idézet a történelem legnagyobb (női) koponyáitól
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






