Van, amikor egy pár évekig húzza a válást és olyan, amikor az egyik félnek fogalma sincs arról, hogy a másik boldogtalan. Az alábbi öt feleség számára derült égből villámcsapásként jött a szakítás.
3/5 Természetes
A férjem egy nap összepakolt és azt mondta, a bátyjához költözik. Meg voltam győződve, hogy szeretője van, üvöltöttem, elhordtam mindenféle házasságtörő rohadéknak. Aztán kiderült, hogy nincs senkije, csak elege van abból, hogy én természetesnek veszem őt, nem figyelek rá, nem hallgatom meg és mindig az van, amit én akarok. Lebénultam a döbbenettől, a válásra és az azt követő hetekre alig emlékszem. Aztán mikor meguntam az önsajnálatot, megkértem, hogy mondja el, hol hibáztam.
Akkor már indulatok és neheztelés nélkül tudtunk beszélni és igaza volt, életében először figyeltem rá igazán. Be kellett látnom, hogy sok mindenben igaza volt, őt csak egy kiegészítőnek, egy engedelmes bábunak használtam az életemben. Elkezdtünk rendszeresen beszélgetni, találkozgatni, együtt gyógyulni és négy hónappal a válás után újra egy pár voltunk. Ennek két éve, azóta is együtt élünk – bár nem házasodtunk össze újra és nem is tervezzük – boldogok vagyunk. Hatalmas lecke volt, hogy elvált tőlem, azóta megtanultam értékelni őt és azt, ami köztünk van.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!