A dobogó harmadik fokán rekedve
Munka után hatalmas jókedvvel indultam el a találkozóhelyre, mert az igazat megvallva szerettem volna néhány dolgot megbeszélni kettesben Kittivel – olyanokat is, amik nem éppen telefontémák voltak. Gondolok ez alatt a korábbi Bencés sztorira és a pillanatnyi romantikus érdeklődésemre, ami azóta szerencsére megszűnni látszott. Mindenképpen látni akartam az arcát, amikor megosztom vele a sztorit, mert bár mindig őszintén mondja el a véleményét, a tekintetéből még a szavaknál is többet lehet kiolvasni. Amikor viszont megérkeztem az Erzsébet térre, rá kellett jönnöm, hogy Kitti nem egyedül jött – mellette ugyanis szorosan ott álldogált Ákos is.
Rögtön arra gondoltam, hogy talán én értettem félre valamit a beszélgetésünkből. Vagy mégsem? Mostantól nem létezik Kitti, a legjobb barátnőm: helyette most már Kitti ÉS Ákos van? Egyből az „Így jártam anyátokkal” című sorozat ugrott be, méghozzá az a rész, amikor Ted elhívta Marshallt az egykori kedvenc pizzázójukba, és Lily is csatlakozott hozzájuk. Rövidesen pedig, ha rájuk nézett, úgy látta, mintha két emberből eggyé forrtak volna össze. Nos, nekem is egyből ez a kép jutott eszembe, de gyorsan el is hessegettem – elvégre tényleg előfordulhat, hogy én értettem félre a dolgokat. Meg aztán, ha pozitívan állok a délután elé, akkor minden jól is fog alakulni, nem igaz? Olvass még a témában
Határozottan nem… Mindössze egy órára volt szükségem ahhoz, hogy rájöjjek, hármasban együtt lógni a legjobb barátnőddel és a pasijával egy idő után nem is olyan jó móka. Persze figyeltek arra, hogy engem is bevonjanak a beszélgetésekbe – de leginkább csak kezdetben. Rövidesen ugyanis azon kaptam magam, hogy fél füllel hallgatom, ahogy a hétvégi kirándulásukat tervezgetik, és közben azon agyalok, milyen kifogással léphetek le innen minél hamarabb.
