Állkapcsunk bal oldalán lévő fogaink a jobb oldallal szemben inkább az érzékekkel, érzelmekkel kapcsolatos oldal jelképei. A művészeti ágakban érvényesülni vágyóknak jellemzően ez az oldal a meghatározóbb és az egészségesebb, legalábbis akkor, amikor elindulnak ezen a pályán.
Amikor azonban úgy érzik, hogy művészetükben nem sikerül kifejezni magukat, vagy nem tudnak olyan sikereket elérni és olyan elismertséget szerezni maguknak, amilyet szeretnének, akkor a bal oldali fogak látványos romlásnak indulhatnak.
5/10 Metszőfogak
A metszőfogak azok, amelyek először érintkeznek a táplálékkal, és amelyek láthatóbb helyen vannak, mint a többiek. Amennyiben ezek indulnak romlásnak, úgy az gyakran önértékelési problémákra utalhat, nem utolsó sorban pedig mindez annak is a jele lehet, hogy a szüleinkhez fűződő viszonyunk nem ideális számunkra.
Az akaraterő hiányára, csökkenésére is utalhat ezeknek a fogaknak a romlása, és szervi problémákat is mutathat, főleg urológiai vagy nőgyógyászati jellegűt. Nem ritka jelenség, hogy a meddőség egyik jele is lehet mindez.
A szemfogak az erő, a stabilitás és az önbizalom jellegzetes megtestesítői. Romlásuk gyakran utal arra, hogy nem bízunk saját teljesítőképességünkben, úgy érezzük, hogy elhagyott az erőnk, illetve hogy már nem rendelkezünk azzal, amely korábban a legstabilabb pont volt életünkben.
A nagyon erős, hosszan tartó stresszhelyzet megnyilvánulhat a szemfogak romlásában, különösen akkor, ha a feszültség már kezdi felőrölni a személyiséget. Ha ezzel a foggal gond van, az egyértelmű jele annak, hogy nem érezzük biztonságban magunkat és nem tudjuk, hogy honnan jöhet segítség.