Szünet a szavak és a tettek között
Egy tengerészgyalogosok által írt könyv, a Spark szerint a hihetőségedet rontja, ha a szavaid és a cselekedeteid között hosszabb szünet telik el, és minél hosszabb a szünet, annál rosszabb lesz a rólad keletkező benyomás.
Értelemszerűen például, ha azt mondod, hogy pénteken befejezel egy projektet, de csütörtökön eszedbe jut, hogy van egy másik határidőd is, és szólsz, hogy mégsem fog menni a dolog, akkor sokkal többet ártasz a hírnevednek, mintha ezt például már kedden jelezted volna. Mindez persze kicsiben is működik: ha azt mondod, hogy mindjárt elmosogatsz, és fél óra múlva még mindig ott vannak az edények a konyhában, meg fogják kérdőjelezni, hogy hihetnek-e a szavaidnak.
Lehet, hogy ez apróságnak látszik, de a könyv szerzői szerint aki megbízható embernek akar látszani, az soha nem beszélhet a levegőbe, és amit megígér, azt nem csak teljesítenie, de a lehető leghamarabb kell teljesítenie.
Összezárt ajkakkal mosolyogsz
2016-ban publikáltak egy tanulmányt a Proceedings of the 18th ACM International Conference on Multimodal Interaction-ben, amely szerint bizonyos mimikák nem feltétlenül ugyanazt a hatást váltják ki, amit eredetileg szerettünk volna.
Bár a mosoly alapvetően a másik bizalmának vagy jóindulatának megnyerésére szolgál, a vizsgálat szerint ha valaki szorosan összezárt ajkakkal mosolyog, akkor a másik fél sokkal kisebb eséllyel fog bízni benne, még ha valójában erre nem is feltétlenül lenne indoka.
Mellébeszélsz
„Azt hiszem, erre a gombra kattintottam”, vagy „szerintem még szerdán küldtem erről egy e-mailt”, és „ha minden igaz, akkor ott kellene lennie”. Ezek azok a kifejezések, amelyek miatt a környezeted azonnal azt gondolhatja, hogy mellébeszélsz és nem vagy biztos abban, amit csinálsz, esetleg előre próbálsz egérutat teremteni magadnak arra az esetre, amikor majd kiderül, hogy nem pontosan úgy történtek a dolgok, ahogyan most azt előadod.
Bár korántsem biztos, hogy erről van szó – a bizonytalan fogalmazást és a feltételes módot sokan csak önbizalomhiányból fakadóan, vagy túlzott udvariaskodásként használják – a hajlékony mondatok hajlékony ember benyomását kelthetik.
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!