A koronavírus egy újkeletű problémát is magával hozott: az anyai kiégés

A koronavírus egy újkeletű problémát is magával hozott: az anyai kiégés

Címlap / Életmód / Család / A koronavírus egy újkeletű problémát is magával hozott: az anyai kiégés / 2. oldal

Egyre több édesanya tapasztalja magán a kiégés tüneteit, mióta tavaly karanténba vonultak. És ezzel a problémával nincsenek egyedül!

Szakértők szerint az anyai kiégés elsősorban akkor jelentkezik, ha valaki nem kap elég támogatást, és úgy érzi, minden teher kizárólag az ő vállát nyomja. Ez már a koronavírus előtt is jellemző volt, leginkább azoknál a nőknél, akik a gyerekek mellett visszatértek a munkába, és duplaannyi teendővel találták szembe magukat.

A gond, hogy ez a fajta kiégés érzelmi és fizikai problémákat is okoz. A fent említett tüneket mellett jellemző az állandó kimerültség, ingerlékenység, motiváció hiánya, valamint a gyakori fejfájások, mellkasi szorítás, gyomorpanaszok, és még a hajhullás is.

Sokan nem is sejtik, hogy a fizikai problémájukat a kiégés okozza, épp ezért nem fordítanak rá kellő figyelmet. Azonban a mentális támogatás mindennél fontosabb a jelen helyzetben! Szakértők szerint az első lépés, hogy felismerd, nálad is a kiégés okozza a negatív változásokat, türelmetlenséget, és állandóan fáradtságot. Ha ez megvan, a következőket kell tenned:

1. Beszélj azokkal, akikben megbízol

A kiégés egyik oka, hogy teljesen elszigetelődsz a környezetedtől, barátaidtól, próbálod óvni a szüleidet, így pedig szinte senkivel sem találkozol. Nem csoda, ha egy idő után teljesen egyedül érzed magad! Szakértők szerint fontos, hogy beszélgess azokkal, akikben megbízol, és merj segítséget kérni. Elsősorban a pároddal kell leülnöd, és nyugodt, őszinte hangnemben elmondani neki az érzéseidet, de ugyanígy felkeresheted a közeli barátokat is. Már sok esetben az lelki megnyugvást hoz, hogy van kivel beszélned róla!

2. Próbálj meg objektív lenni

A közösségi oldalakon találkozhatsz olyanokkal, akik azt mondják, hogy a karantén milyen csodás, hiszen sok időt tölt együtt a család, van idejük sütni-főzni, este pedig együtt filmeznek, játszanak stb. Ha ezt olvasod, nem csoda, hogy rosszul érzed magad, amiért nektek szinte semmire sincs időtök! De jobb, ha mihamarabb megtanulod különválasztani a valóságot a közösségi médiától.

Nincs két ugyanolyan ember, és két ugyanolyan helyzet sem. Meglehet, hogy aki ezzel tölti a karantént, mellette nem dolgozik, vagy a férje folyamatosan otthon van, esetleg a gyerekek már nagyobbak. A lényeg, hogy realisztikus elvárásaid legyenek magaddal szemben. Javasolják, hogy készíts egy tervezetet a hétre, hogy mikor mit csinálsz meg, hiszen így sokkal inkább úgy érezheted, hogy irányításod alatt tartod a hétköznapokat.

3. Felejtsd el a multitaskingot

Nagyon sok szülő érzi úgy, hogy a jelenlegi helyzetben csak akkor tudnak egyről a kettőre jutni, ha multitaskingelnek, azaz egyszerre több dolgot is csinálnak. Munka közben összedobják az ebédet, de egyúttal folyamatosan figyelnek a gyerekekre, játszanak, tanulnak velük, és még a takarítást is csinálják.

Nem csoda, hogy ha a figyelmed egyszerre ötfelé irányul, sokkal hamarabb elfáradsz! Valójában hosszú távon az a legjobb megoldás, ha mindig egyszerre egy, maximum két dologra fókuszálsz, hiszen bár időben lehet, hogy minden feladatot tovább tart elvégezni, sokkal energikusabb leszel közben – és nem mellesleg utána is!

VIDEO Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»