Folyadékhiány
Nyáron, a nagy kánikulában a legtöbben szédüléssel keresik fel a háziorvosukat. Pedig a legtöbb esetben megfelelő folyadékbevitellel csillapítani lehet a problémát, ugyanis a dehidratáltság egyik fő tünete a forgó világ.
Amennyiben fejfájással és émelygéssel is párosul, szinte biztosra veheted, hogy vízért kiált a szervezeted.
Napszúrás
Ha már a hőségnél és a kánikulánál tartunk, a napszúrás nem ritka jelenség. Ekkor a beteg hirtelen el kezd szédülni, erős fejfájás tör rá, amit gyakran hőemelkedés, láz is kísér. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 15. a numerológia szerint: bőség és erő
3 dolog, amiről azt hittem, 40-hez közel már ki fogom találni – És nem így lett
Az évszakváltás és a kapcsolataink: miért indulnak be pont ilyenkor a szakítások
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
Sajnos már pár percig a szabadban eltöltött időben is könnyen megbetegedhetünk, ami akár az egész nyaralást is elronthatja.
Éppen ezért törekedjünk a megelőzésre, 11-től 3-ig ha lehet, ne tartózkodjunk a napon, valamint viseljünk széles karimájú kalapot! Általában gyors lefolyású, pár nap alatt ki lehet heverni kellemetlen napszúrást.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






