Napszúrás
Ha már a hőségnél és a kánikulánál tartunk, a napszúrás nem ritka jelenség. Ekkor a beteg hirtelen el kezd szédülni, erős fejfájás tör rá, amit gyakran hőemelkedés, láz is kísér.
Sajnos már pár percig a szabadban eltöltött időben is könnyen megbetegedhetünk, ami akár az egész nyaralást is elronthatja.
Éppen ezért törekedjünk a megelőzésre, 11-től 3-ig ha lehet, ne tartózkodjunk a napon, valamint viseljünk széles karimájú kalapot! Általában gyors lefolyású, pár nap alatt ki lehet heverni kellemetlen napszúrást. Olvass még a témában
„Amikor megláttam a katicát, tudtam, hogy a nagyi még mindig itt van” – Szeretteink üzenetei a síron túlról
Alig maradt emlékem gyerekkoromból – most azt kutatom, hogyan építkezik ebből a felnőtt énem
Terv szerint indult, olasz módra végződött: ezért ér fel valódi önismereti tréninggel egy mediterrán út
Ezt hozza 2026. október 14. a numerológia szerint: elmélyülés és belső bölcsesség
Rendszertelen táplálkozás
A rendszertelen táplálkozás, a reggeli kihagyása gyakran szédülést von maga után, főleg a kisebb súlyú embereknél, vagy a vércukor problémákkal küzdőknél.
Ekkor könnyen lecsökken a vércukorszint és émelyegni kezdünk.
Állapotunkon sokat segíthet, ha ekkor bekapunk pár db szőlőcukrot (nem finomított cukrot!), vagy megiszunk egy csésze kávét.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






