Engedni, hogy a másik a saját útját járja
Az egyik legnehezebb leckém elfogadni, hogy a másik embernek saját útja van – még akkor is, ha az rögös vagy pusztító. Meg kell tanulnom együtt élni a tehetetlenséggel, és elfogadni, hogy nem óvhatok meg mindenkit a fájdalomtól, mert nem élhetem le mások helyett az életet. Szerencsére.
Szóval az évek során rá kellett jönnöm, hogy a szeretetem igazi mércéje nem az, hogy meg tudok-e menteni valakit a saját döntéseitől, hanem az, hogy képes vagyok-e jelen lenni mellette anélkül, hogy elvenném tőle a saját tapasztalatait.
Ha megőrzöm a saját határaimat, a szerepem megváltozhat: a görcsös megmentőből csendes, megértő kísérővé válhatok. És talán ez a legtöbb, amit adhatok. Mert a megmentés sokszor a saját félelmemről szól – a valódi jelenlét viszont a másikról. Olvass még a témában
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
„Átlagosnak lenni nem jó érzés, de sajnos azok vagyunk: te is, én is.” Tények pszichológusoktól, amit sosem mondanak ki hangosan
Te is érzed ezt a belső lassulást? Idén ősszel még határozottabb rajzolom a saját határaimat
„Nem teszel jót ezzel” – ne hazudd a gyereknek, hogy boldog a házasságod
Következő cikkünk5 csillagjegy, akiknek a Bika telihold megmutathatja, mi az, amiért már nem éri meg küzdeniA Bika telihold nem a drámáról szól, hanem a számvetésről. Van benne valami kényelmetlenül földhözragadt: nem enged menekülni az érzés elől, hogy talán már régen el kellett volna engedni valamit, amibe hónapok vagy évek energiáját öltük. Nem arról van szó, hogy fel kell adni mindent, amiben nehézség van. Inkább arról, hogy a…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
