A testem nem ellenség, hanem iránytű
Az évek alatt rájöttem: bármilyen stressz, trauma vagy érzelmi megterhelés ér, a testem fogyással reagál. Ez az ő vészjelzése, a saját nyelvén mondja, hogy valami „túl sok”. 20 év alatt megtanultam meghallgatni és már távolról sem a számok érdekelnek, hanem az, amit rejtenek, üzennek nekem. Ez az év a maga hullámvölgyeivel megtanította számomra, hogy nem fontos, mennyit mutat a mérleg, az számít, hogy mennyire vagyok képes jelen lenni a saját életemben. Mennyire tudok együttműködni önmagammal, és mennyi jóindulatot tudok adni annak a testnek, amelyik ennyi hullámzást kibírt velem. Mintegy gondolva arra, mi vár még ránk…
Az a karácsony 20 évvel ezelőtt tényleg elindított bennem valamit, de már nagyon régóta nem a fogyókúrás fogadalmakról szól az ünnepem. Sokkal inkább arról, hogy megállok, visszanézek, és elismerem: a testem évtizedeken át megtartott mindenben, amit az élet elém tett. Ha pedig van valami, amit most, ennyi év távlatából megfogalmaznék magamnak, akkor az talán az lenne, hogy 2026-ban igyekszem több türelemmel, hálával és megértéssel fordulni a testem felé.