Egy ideig tépelődtem, de ekkorra már dolgoztam annyit magamon, hogy úgy döntsek: megérdemlem. Tudtam, hogy az előttem álló év nehéz lesz, és úgy gondoltam, kifejezetten jól fog jönni egy olyan tér, ahol elmondhatom, mi zajlik bennem, és nem kapok rá tanácsot vagy ítéletet – csak figyelmet. Azt hittem, ez afféle baráti, megosztós, tea melletti beszélgetős dolog lesz.
Hát, elég nagyot tévedtem…
A női kör, ahová végül több mint fél éven át jártam, a test és lélek egészen mély rétegeiben dolgozott. Elsősorban a bodywork – ma már bodyway – módszerét alkalmaztuk, ami elsőre talán megfoghatatlannak tűnik, de valójában nagyon is testi és valóságos.
Nem a gondolatokból, hanem a testérzetekből indulunk ki: abból, amit akkor és ott érzel – feszülés, szorítás, zsibbadás, remegés. Ezek a finom fizikai jelek sokszor mélyen eltemetett emlékekhez, elfojtott érzésekhez vezetnek. Ebből bontottuk ki a saját történeteinket – nem racionálisan, hanem zsigerileg. És ez mindent megváltoztatott bennünk. Olvass még a témában
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
Megörököltem a legfinomabb családi csalamádé receptet – és most megosztom veled
„Átlagosnak lenni nem jó érzés, de sajnos azok vagyunk: te is, én is.” Tények pszichológusoktól, amit sosem mondanak ki hangosan
„Nem jövök be a pasiknak, akik nekem tetszenek” – Hányszor voltál a Halo-effektus áldozata?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






