A memória B-sejteket több mint fél évszázaddal ezelőtt fedezték fel. A tudósok azonban csak most kezdik megérteni, milyen döntő szerepet játszanak abban, hogy megvédjenek bennünket a súlyos betegségektől.
A New York-i Rockefeller Egyetem virológusaiból álló csapat egy egy éves projektbe kezdett. Céljuk az volt, hogy megpróbálják előre jelezni, hogy a Covid-19-nek milyen veszélyes mutációi jelenhetnek meg a jövőben.
Míg az új változatok gondolata még nem foglalkoztatta a politikai vezetőket és az embereket szerte a világon, a tudósok nagyon is tisztában voltak vele, hogy a Covid-19 szinte bizonyosan olyan módon mutálódik, amely fertőzőbbé és virulensebbé teheti.
A Rockefeller tudósainak célja az volt, hogy megalkossák a Covid-19 tüskeprotein mesterséges változatát. Ez a vírus által a sejtjeinkbe való behatolásra használt fehérje. A tüskeprotein ugyanis képes elkerülni a Covid-19 túlélőinek vérében talált összes ismert típusú, védelmet nyújtó antitestet.
A következő 12 hónap során a mutációk különböző kombinációival játszottak a tüskeprotein felszínén, amíg rá nem találtak egy 20-as készletre. Úgy tűnt, hogy ez különösen ellenállóvá teszi a vírust bármivel szemben, amit az immunrendszer képes felmutatni ellene. Ennek a laboratóriumban termesztett „Frankenspike”-nek a teszteléséhez belehelyezték a virológusok által pszeudotípusú vírusnak nevezett változatba. A változatot úgy alakítottak ki, hogy nem rendelkezik elegendő genetikai anyaggal a replikációhoz. Magyarul a tudósok vizsgálhatják és megérthetik, hogyan viselkedik, annak a veszélye nélkül, hogy a „megszökik”.
Meglepő eredmények születtek
Kezdetben a vártnak megfelelően alakultak a dolgok. Amikor a virológusok az újonnan megalkotott vírusukat olyan vérmintáknak tették ki, amelyek vagy a Covid-19-ből felépültek, vagy a betegség ellen beoltottak véréből voltak, a mutált vírus elkerülte az összes antitestet.
Ekkor azonban meglepő dolog történt. Amikor olyan emberek vérén tesztelték, akik 2020-ban felépültek a Covid-19-ből, majd sok hónappal később be is oltották őket, az antitesteik képesek voltak kötődni a vírushoz és teljesen semlegesíteni azt.
„Ezt igazán hihetetlen volt látni” – mondja Michel Nussenzweig, a Rockefeller Egyetem molekuláris immunológia professzora, és a projektben részt vevő egyik tudós. „Az egyik legnagyobb dolog, amit a járványból tanultunk, az az, hogy immunrendszerünk válasza miben különbözik attól függően, hogy természetes fertőzést kaptunk-e, beoltottuk-e vagy mindkettőt.” (Természetesen ez nem jelenti azt, hogy jó ötlet szándékosan megfertőződni, hiszen minden fertőzés kockázatokkal jár.)
Hogy működik a valóságban?
Az elmúlt négy hónap során a Rockefeller-csapat eredményeit többször is megfigyelték a való életben. Azok az emberek, akik a múltban felépültek egy Covid-19 fertőzésből, majd beoltották őket, ellenállóbbak az új változatokkal szemben, a Deltától az Omikronig.
Az immunológusok vérmintát vettek ezektől az egyénektől. Azt találták, hogy egyfajta „szuperimmunitással” rendelkeznek – ezt hibrid immunitásnak nevezi a tudományos világ. Ezek az emberek nemcsak elképesztően magas szintű antitesteket termelnek – sokkal többet, mint azok, csak oltást kaptak –, hanem sokkal változatosabb antitesteket is. Ezek nagyobb eséllyel találják meg a vírus gyenge pontjait, még erősen mutált formában is.
Egy bostoni és dél-afrikai tudósok által végzett közelmúltbeli tanulmány is érdekes megállapításra jutott. Eszerint azok az emberek, akik korábban megfertőződtek a Covid-19 egyik formájával, mielőtt megkapták volna a két oltóadagot és az emlékeztető oltást, nagyobb immunitást mutattak az Omikron ellen. A vírus legújabb mutációja áll a legközelebb Rockefeller mesterséges vírusához.
„Miután a Covid-19-ben átesett embereket beoltották mRNS-oltással, láthatjuk, hogy háromszor nagyobb antitestválaszt termelnek, mint azok, akik előzetes fertőzés nélkül kapták meg az oltást”
– mondja Nussenzweig.
A sejtekben a válasz
Az ilyen erős reakció az immunrendszerünk egy régóta figyelmen kívül hagyott aspektusának köszönhető, egyfajta fehérvérsejtnek, amelyet memória B-sejteknek neveznek. Ezek a sejtek egy vírus hatására jönnek létre, és emlékezzen rá arra az esetre, ha a kórokozó valaha visszatérne.
Hosszú ideig viszonylag keveset tudtunk ezekről a sejtekről, és arról, hogyan viselkednek. A HIV-vel, az ebolával, az autoimmun betegségekkel és most a Covid-19-gyel kapcsolatos vizsgálatok során azonban kezdjük megérteni, hogy ezek mennyire létfontosságúak a fertőzésekre és a vakcinákra adott válaszaink meghatározásában.
Az 1890-es években Emil von Behring német fiziológus – aki a tetanusz és diftéria kezelésével kapcsolatos Nobel-díjas munkája miatt vált ismertté a „gyermekek megmentőjeként” – olyan sejtek létezését vetette fel, amelyek képesek emlékezni a korábbi, vírusokkal történt találkozásokra, és antitesteket termelnek, amikor ismét találkoznak velük.
További 70 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy bizonyítékot szerezzenek von Behring elképzeléseire. Az 1960-as években immunológusok azt találták, hogy azokban a csirkékben, amelyek bursáját – a madarak egyik legfontosabb immunszervét – sugárzással elpusztították, hiányoztak bizonyos sejtek, amelyek az antitestek termeléséhez szükségesek. Ezek Bursa-eredetű sejtek vagy B-sejtek néven váltak ismertté. Az 1970-es évek közepére felfedezték, hogy ezek a sejtek az emberben a csontvelőben képződnek, mielőtt a nyirokcsomókba vagy a lépbe vándorolnak.
Ma már tudjuk, hogy életünk során folyamatosan új B-sejteket termelünk. A szervezetben akár 10 milliárd is van belőlük – ez 100 futballpálya hosszának felel meg, ha mindegyiket sorba rendezzük. Minden B-sejtben olyan receptorok találhatók, amelyek különböző típusú antigén alakzatokat képesek felismerni a vírus felszínén. És éppen ezek a sejtek azok, amelyek miatt elérheti valaki a „szuperimmunitást” egy vírus minden variánsával szemben.