Több, mint 30 éves a Ghost – 10 érdekesség, amit nem tudtál a filmről

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Több, mint 30 éves a Ghost – 10...

Több, mint 30 éves a Ghost – 10 érdekesség, amit nem tudtál a filmről

Senki nem számított rá, hogy ilyen sikeres lesz

A kilencvenes évek elején még nem voltak olyan népszerűek a romantikus drámák, mint napjainkban, ezért a stúdiók nemigen hittek a műfajban. Ráadásul az Ollókezű Edward és a Pretty Woman is ebben az évben jött ki, így még a legoptimistább producer sem jósolta volna meg, hogy a 22 millió dollárból készült Ghost csaknem 506 milliót termel majd világszerte.

„Elhagytam a férjem egy nyaralás miatt”: a döntés, amit senki nem értett

Bruce Willis volt az első választás

Swayze érzelemdús alakítása után szinte lehetetlen elképzelni mást a főszerepben, pedig a rendező, Jerry Zucker – látva a Roadhouse című filmet – azt mondta, csak a holttestén keresztül adja neki a főszerepet. Azonban Bruce Willis visszautasította a lehetőséget, Swayze meghallgatásán pedig szem nem maradt szárazon, így Zuckernek nem maradt választása.

Demi Moore nem hitt a filmben

És olyannyira nem lett igaza, hogy alakítása a világ legjobban fizetett színésznőjévé tette, akit a következő évtizedben elhalmoztak szerep ajánlatokkal.

Olvass még a témában

Jelenet a Ghost című filmből
Vocal

Whoopi Goldberg Patrick Swayzenek köszönte meg az Oscar-díját

Oda Mae szerepében Whoopi zseniálisat alakított és el is nyerte vele a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart. Köszönőbeszédjében azt mondta, a producerek nem őt szánták a szerepre és csak azért kapta meg, mert Patrick Swayze azt mondta, ha nem őt választják, akkor ő is visszalép. Swayze annak ellenére volt ilyen határozott, hogy addig személyesen még nem is találkozott Whoopival.

🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Az anyósom kidobta az összes főztömet a hűtőből
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.