A csomagolás színe
A színek hatással vannak a hangulatunkra, így például vásárlásra vagy éppen gyorsabb döntésekre biztathatnak, amit a marketingesek régóta ki is használnak.
Na de hogy az ízeket is másnak éreznénk? Úgy tűnik, igen.
Az 1930-as években a marketingszakértő Louis Cheskin a jól ismert üdítőmárkának, a 7 Up-nak dolgozott, és az ital jellegzetes zöld-sárga csomagolásával kísérletezett.
Amikor a címkén 15%-kal megnövelték a sárga szín jelenlétét, a mit sem sejtő kóstolók egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy az ital íze megváltozott, nyilvánvalóan több citrom került bele – holott pontosan ugyanazt az italt itták.
Hasonló kísérletet a Coca-Colával is végeztek: amikor az addig jól ismert piros doboz helyett fehérben kínálták az italt, a vásárlók magabiztosan állították, hogy a receptúra megváltozott, a kólának más lett az íze – holott az összetevőkön semmit nem változtattak, csak a csomagolás színét cserélték le egy rövid időre.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!