Címlap / Életmód / Család / 4 baki, amit a legtöbb szülő elkövet

4 baki, amit a legtöbb szülő elkövet

Figyelmetlenség

Leesett a kisbaba az ágyról, mert egy fél pillanatra nem néztél oda, netán beütötte a fejét a szekrényajtóba, amit véletlenül nyitva hagytál, vagy az ollóval vágta meg magát, amit elfelejtettél visszatenni a helyére?

4 csillagjegy, aki ősszel rájön: rossz emberre pazarolta a figyelmét

Igen, ilyenkor valóban a szülő a hibás, de hidd el, mindenkivel előfordul, hogy véletlenül „árt” a gyerekének, hiszen sokszor nagyon nehéz gyerekszemmel tekinteni a környezetünkre, ahol az egyébként teljesen ártalmatlan dolgok is veszélyforrást jelenthetnek a kicsiknek. A sürgősségi osztályok dolgozói biztosan kisregényt tudnának írni a szülői felelőtlenségből született gyermekbalesetekről, de a legtöbbször nem ennyire súlyos a helyzet.

Szerencsére a gyerekek a kezdeti sírás után azért általában jól viselik ezeket a kisebb megrázkódtatásokat, és egyébként is még nagyon gyorsan regenerálódnak. Ne ostorozd magad, inkább szerezzen apróbb sérüléseket időnként, minthogy a széltől is óvd.

Olvass még a témában

Következő cikkünkÍgy változtass az életeden anélkül, hogy nagyobb erőfeszítéseket kelljen tennedAz egyik legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek, az, hogy amikor változásra vágynak, szimplán csak várakoznak. Várják, hogy a dolgok jóra forduljanak, hogy egy izgalmas kaland kezdetét vegye; azonban ameddig nem tesznek előre lépéseket, semmi sem fog megváltozni. Mindig muszáj egy kicsit tenned az ügy érdekében, de sok…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Négy csillagjegy, akinek ősszel újra kinyílik egy régi ajtó
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.