Azóta persze én is sokat változtam, meg arra is rájöttem, hogy nem arról van szó, hogy minden nap fél órát kell lótuszülésben meditálnom, hanem arról, hogy egyszerű, hétköznapi pillanatokban is tudok tudatosan jelen lenni. Ez pedig még az én – azért továbbra is – cinikus énem számára is vonzó lehetőségnek hangzik.
A mindfulness, ha nem is lett a teljes személyiségemmé, és továbbra sem gyújok minden este füstölőket és pergetek hangtálakat, apró, szerethető és fenntartható gyakorlatokkal beépült a napjaimba — és ezek a kis gyakorlatok tényleg sokat segítenek abban, hogy nyugodtabb, fókuszáltabb legyek. És megtaláljam az örömöt a legegyszerűbb napban is.
Reggeli „érzékszerv-bekapcsolás”
Gondolom, nem vagyok egyedül, ha azt mondom, sokáig úgy ébredtem, hogy még jóformán a szememet sem nyitottam ki, már a telefonomért nyúltam, és általában a képernyőre hunyorogva kezdett el egyáltalán újra fókuszálni a szemem. Olvass még a témában
Mostanra megtanultam, hogy ébredéskor adjak magamnak néhány másodpercet, amikor csak érzékelem, mi van körülöttem és bennem. Hallom-e a madarakat? Milyen illat van a szobában? Hideg vagy meleg a levegő? Érzem-e a takaró súlyát a testemen?
Ez nem egy hosszas meditáció, tényleg csak néhány pillanatot vesz igénybe, de átállítja az agyam egy figyelmesebb üzemmódba. Olyan, mint amikor reggel kinyitod az ablakot és beengeded a friss levegőt — csak itt a figyelmedet engeded be a jelen pillanatba. És igen, utána a telefonomért nyúlok, mert mint mondtam, továbbra sem vagyok egy jógi – de szeretem a tudatot, hogy nem egy alkalmazásból jövő értesítés az első inger, ami a napomat indítja.
