Életmód / Család

3 dolog, amiről azt mondták, gyerekkel nem lehet – Nekünk mégis sikerült

Onnantól kezdve, hogy elkezdtük a baráti, ismerősi körünkben is megosztani a hírt, hogy babát várunk, tízből 9-szer egy kéjes vigyor volt a reakció, meg valami olyan mondat, hogy „na akkor vége az alvásnak!”, vagy „jó is, hogy találkozunk, mert akkor most egy darabig nem fogunk”. Pedig nem azt jelentettük be, hogy a szibériai Blagovescsenszkbe költözünk, csak hogy eggyel többen leszünk. Jó ideig még extra székre sem lett volna szükségünk emiatt, szóval nem értettük igazán a károgást.

Illúzióink persze nem voltak, tudtuk, hogy gyereket nevelni nem éppen az a laza másodállás. Bár így is azt mondom, hogy a felelősséget, az aggódást és persze a boldogságot úgy igazán még nem is ismertük, amíg először kezünkbe nem vettük a lányunkat, azért örömmel jelentem, az epés megjegyzéseket többnyire sikerült cáfolnunk. Azokat például, hogy:

„Na, akkor vége a barátságoknak!”

Én azt nem mondom, hogy a szintén kisgyerekes barátnőimmel olyan egyszerű leszervezni egy találkozót, mint korábban volt. És igen, való igaz, hogy a randevúkat kódolva egyeztetjük, mert ha elhangzik az, hogy „akkor szerdán találkozunk”, kedd estére borítékolhatóan beteg lesz valamelyik gyerek. Ennek ellenére az igazán fontos barátságok megmaradtak, sőt. Azok a barátaim, akár gyerekesek, akár nem, akik időt és energiát fektetnek abba, hogy a lányom is ismerje őket, hogy az ő életének is részei legyenek, hozzám is sokkal közelebb kerültek.

És mondok egy durvát: még a hagyományos éves barátnős nyaralásunkról sem mondtunk le!

Igaz, hogy ma már nem három csitri issza a rozét a nyaraló teraszán, és a helyi kiskocsmák felkeresése helyett a helyi játszótérre visz minden nap az utunk. De azért két homokvár megépítése között így is tudunk beszélgetni. És este, miután minden gyerek elaludt, még egy rozét is kibontunk…

Priscilla Du Preez/unsplash.com

„Vége van a romantikának!”

Ha a romantika gyertyafényes vacsorát jelent lágy zenével és rózsaszirmokkal az asztal körül, hát ahelyett tényleg hármasban elfogyasztott, a gyerekkel is kompatibilis étel tálalása van, a háttérben Gryllus Vilmossal. Rózsa helyett pedig édesburgonya darabok az asztal körül. És igen, a kettesben töltött idő – hacsak nem vesszük az estéket, amikor általában már mindkettőnknek a nyála folyik a fáradtságtól -, tényleg lényegesen kevesebb lett.

Amikor úgy döntöttünk, hogy gyerekünk lesz, nem csak egy cuki pofit szerettünk volna a családi fotókra, hanem egy jófej kicsi embert, akivel tényleg időt is akarunk tölteni.

Semmit, de semmit nem tudok elképzelni, ami romantikusabb lenne annál, mint látni a férjemet, ahogy a karjában tartva a lányunkat a fák leveleit mutogatja neki. Vagy mikor bábozik a kanapé mögül a plüss kacsával, vagy szemrebbenés nélkül, ámde aggódó tekintettel törli fel a visszahányt paradicsomos tésztát. Én még egy férfiba sem voltam ennél jobban szerelmes.

„Akkor egy darabig most nem utaztok sehová!”

Tekintve, hogy az összes nagyszülő kétszáz kilométerre lakik, egyik fele tőlünk északra, a másik meg tőlünk keletre, szerintem a másfél éves lányukban több már a kilométer, mint egy kiszolgált Trabantban. Tény, hogy az utazások némivel több előkészületet és szervezést igényelnek. Az is igaz, hogy mire elpakoltuk a gyerek összes holmiját a két bőröndbe, komoly fejtörés, hogy a magunk váltás fehérneműjét meg fogkeféjét hova szorítsuk be.

Ennek ellenére voltunk már családilag wellnessezni, nyaraltunk a Balatonnál, mentünk kirándulni és olyan helyeket fedeztünk fel a saját városunkban is, ahol soha korábban nem jártunk. Úgyhogy én inkább úgy fogalmaznék, ha valamit, akkor egy helyben ülni nem fogunk a gyerekkel. Nagyon maximum addig, amíg az egérkés mesekönyv utolsó lapjáig érünk, mert utána menni kell. Elvégre annyi a látnivaló a világban!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást