A vitatkozás olyan dolog, amit a legtöbben amikor csak lehet, inkább elkerülnénk. De vannak néha olyan helyzetek – kapcsolatokban, barátságokban vagy szakmai környezetben-, amelyekben igenis szükség van arra, hogy kiálljunk a saját véleményünk mellett. Ha pedig már így történik, a legtöbben szeretnénk is megnyerni a diskurzust. Míg egyes csillagjegyek próbálják kevésbé komolyan venni a vitákat, addig mások mindenben meglátják annak a lehetőségét, hogy a saját álláspontjukat védjék, ami legtöbbször sikerül is nekik. De vajon te is közéjük tartozol?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
4 csillagjegy, akinek a nyár vége váratlan bőséget tartogat
1/5 Kos
A Kos igazi harcos jelként minden vitára készen áll. Mivel tudja, hogy bármikor adódhat olyan helyzet az életben, hogy szükséges megvédenie magát, általában éber és támadásra kész. Ha sérelem éri, úgy gondolja, hogy a legjobb védekezés a támadás. Egyedül azok miatt az emberek miatt képes elgyengülni és visszafogottabb lenni, akik közel állnak a szívéhez. Természeténél fogva lelkes, és mindig élvezi, ha nyer, ezért nagyon nehezen ad fel egy vitát, ezért a vele folytatott szócsaták általában végeláthatatlannak tűnnek. Ami szintén elveheti a kedvedet a vele való vitával, az, hogy a legtöbb birtokában álló információt szemrebbenés nélkül használja fel, hogy ha úgy látja, hogy azok is hozzátesznek a sikeréhez.
2/5 Ikrek
Az Ikrek a Merkúr hatalma alatt áll, ezért nagyon fontosak számára az interakciók. Nagyon szívesen beszélget másokkal és szeret minél több tudást magába szívni. Ennek következtében viszont sokszor gondolja azt, hogy neki van igaza, és ő tudja a legjobban, kivel mi miért történik. Ha megpróbálsz rávenni egy Ikret, hogy értsen veled egyet, akkor minden bizonnyal nem fog sikerülni. Mivel széleskörűen tájékozott, okos és a szókincse is bámulatos, ezért nem könnyű vitázni, nem is beszélve arról, hogy általában minden helyzetre roppant gyorsan reagál.
Az Oroszlán igazi uralkodó személyiség, és ezzel nagyon is tisztában van. Ha tudja, hogy vita előtt áll, mindig alaposan felkészül, és konkrét, szemmel látható és tapasztalható tényekre alapozza a meglátásait. Nagyon jó esélye van arra, hogy megnyerjen egy vitát, ugyanis abszolút domináns személyiség, amit a legtöbbször egyértelművé is tesz a vitapartnerei számára. Mivel pedig sok időt szakít arra, hogy minden rendelkezésére álló információt megvizsgáljon, így nehezen győzheti meg bárki, hogy nincs igaza.