Elvégeztem egy tanfolyamot a pandémia idején – Ilyen a virtuális vizsgázás

Elvégeztem egy tanfolyamot a pandémia idején – Ilyen a virtuális vizsgázás

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Elvégeztem egy tanfolyamot a pandémia idején – Ilyen a virtuális vizsgázás / 2. oldal

Néhány éve említettem itthon, hogy szeretnék elvégezni egy tanfolyamot, de sikerült olyat választanom, ami az országban annyira új, hogy akkor még nem volt elérhető.

Időnként kaptunk házi feladatot is, ezeket mindig az óra első felében beszéltük át, de volt olyan is, amit e-mailben kellett elküldenünk és kijavítva kaptuk őket vissza. Összességében nagyon elégedett voltam azzal, amit így online nyújtani tudtak a szervezők. Hozzá kell tenni azt is, hogy az érdeklődési köröm miatt már nagyon felkészült voltam. Lényegében egy olyan téma volt a komplett tananyagot tekintve, ami valóban újdonságot jelentett számomra. Nem tudom, hogy ha a nulláról indulok, mint néhányan a csoporttársaim közül, akkor ezt az óriási információmennyiséget fel tudom-e dolgozni ilyen rövid idő alatt. 

Hogyan vizsgáztunk?

Eljött a vizsga ideje is, ami egyben az első olyan megmérettetést jelentette számomra, ami miatt nem izgultam. Megnyugtatott a tény, hogy megint maradhatok az otthonom nyugalmában és az is, hogy úgy éreztem, most tényleg mindent tudok. Ráadásul írásban vizsgáztunk és ez számomra szintén egy biztos pont. Amikor még csak találgattam, hogyan zajlik a számonkérés, belefutottam egy cikkbe.

Olyanokról olvastam, hogy más képzéseken online, időre kellett teszteket kitölteni, vagy éppen be kellett csukniuk a szemüket a vizsgázóknak, miközben ülnek a gép előtt és szóban feleltek. Úgyhogy kíváncsian vártam, nálunk mit találnak ki. Érezhető volt, a cél nem az, hogy megbukjunk – akárcsak a legtöbb felnőttképzésen –, de azért szerették volna ellenőrizni, mennyit tanultunk.

Ezt úgy kivitelezték, hogy 40 kifejtős kérdést kaptunk 2 órára, ami azt jelentette, hogy 3 percünk maradt egy-egy kérdésre. Egy kicsit bonyolította a helyzetet, hogy voltak olyan kérdések, amiken belül komplett bekezdéseket kellett írnunk, illetve összetettek, több témáról szólóak voltak.

Mivel én olyan gyorsan írok, ahogy beszélek, nagy előnyre tettem szert és egyedüliként tudtam végezni az idő lejártakor. A többiek még kaptak fél órát, de gondolom azért is, mert mi voltunk az első csoport, még a tesztelési fázisban jártunk. Lehet, hogy a következő csapat már kevesebb kérdést kap, vagy eleve több időt.

Azt tudom mondani, hogy így, a koronavírus árnyékában is abszolút megérte tanulni. Nagyon örülök neki, hogy meg tudtam ragadni egy ilyen alkalmat. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tette kihívásokkal telivé, fárasztóbbá a mindennapjaimat, de színesítette is azokat és több szinten erőt, lelkesedést adott számomra.

Utólag megtudtam, azért nem indult még el ez a tanfolyam az országban, mert hazánkban egyelőre nem engedték bejegyezni – ám pont ezért jutottunk egy kis extra előnyhöz. A lezárások semmiben sem befolyásoltak minket, az iskola székhelye ugyanis Amerikában található. A teljes tanfolyam online zajlott, és az említett korlátozás miatt szinte bónuszként, egy nemzetközileg elismert diplomát kaptunk.

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»