A 2300 kilométer hosszan elnyúló Nagy-korallzátony pusztulása miatt a kutatók már 2018-ban megkongatták a vészharangot. Akkor az Ausztrál Tengertudományi Intézet (AIMS) jelentéséből az derült ki, hogy az északi zátonyokon, amelyek a leginkább megsínylették a tengeri hőhullámokat, a korallborítás csaknem fele odaveszett. A teljes korallborítás a 2016-ban mért 22 százalékról 2018-ban 14 százalékra csökkent.
A Nagy déli korallzátonyról kevesebb szó esik, pedig szintén ijesztő ütemben pusztul:
„Képzeld el, hogy egy őserdőben repülsz. Akár az alján cirkál, és felfelé nézel, miközben a nap átragyog a lombkoronán, vagy éppen a felszín alatt lebegsz, és ezeknek az óriási fáknak a törzsét lesed, egészen különleges volt- Tengeri életet is lehetett itt látni, de a show sztárja kétségtelenül a moszat volt!”
– mondta Mick Baron, a Tasmania délkeleti részén fekvő Eaglehawk Búvárközpont tulajdonosa a BBC-nek, amikor arról kérdezték a búvár-veteránt, hogy milyen úszni a fenséges óriási moszaterdők között, amelyek egykor Ausztráliát szegélyezték.
Az ausztrál kormány 2012-ben felvette a tasmániai óriási moszaterdőket a veszélyeztetett ökológiai közösség listájára. Mára azonban nem sok minden maradt, amit meg lehetne védeni. Az évtizedek alatt a moszaterdők több mint 95%-ban eltűntek. Olvass még a témában
