Ezen találmányok némelyike megkönnyíti a mindennapjainkat, míg mások szó szerint megváltoztatták az emberiség életét. Az azonban közös bennük, hogy mindegyiket a véletlennek, és persze a véletlenben a lehetőséget meglátó kreatív elméknek köszönhetjük.
3/4 Post-itek
1968-ban egy Dr. Spencer Silver nevű vegyész szupererős ragasztót próbált létrehozni, amikor ehelyett véletlenül egy szuper gyenge ragasztót talált fel, amellyel csak ideiglenesen lehetett összetapasztani dolgokat. Silver termékének látszólag korlátozott felhasználhatósága miatt még öt évig kihasználatlanul állt a vállalatánál, mígnem 1973-ban egy Art Fry nevű kolléga részt vett Silver egyik szemináriumán, és eszébe jutott, hogy a ragasztót arra lehetne használni, hogy könyvjelzőket ragasszon az énekeskönyv lapjaira.
Újabb néhány évbe telt, amíg a vállalatot meggyőzték Fry és Silver ötletéről és annak eladhatóságáról, de végül a feltalálók előálltak egy egyedi konstrukcióval, amely tökéletesen működött: a Spencer ragasztójából egy vékony filmréteget vittek fel egy papírlapnak csak az egyik szélére. Miután 1977-ben Press 'N Peel néven sikertelenül próbálták ki a piacra dobni, a termék 1980-ban Post-It note néven került az országos piacra.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!