Törvényszerűségek és rendszerek
A matematikában, a fizikában, a közgazdaságtanban, a természettudományokban számos olyan törvény van, amik olyan működési elveket mutatnak be, melyek logikailag ugyan azon szabályok szerint működnek, csak a megnevezéseket kell átírni adott tudomány szerint.
A világ szinte minden dolga azonos elv alapján működik. Tehát minden mindennel összefügg, azaz mindenre rendszerként kell tekinteni.
Széljegyzetként említeném meg, hogy mostanában – szerencsére – már az emberi test működését is rendszerként kezelik, aszerint gyógyítanak. Olvass még a témában
Amikor a szerelem mérgezővé válik – ezt tanultam a Végzetes szerelem című Netflix sorozatból
Elektromosság és óvszer? 6 mai találmány, ami már az ókorban is létezett
Így állíthatod meg végre, hogy a szőnyeged sarkai felpöndörödjenek
Egyszerre lesznek betegek: 5 meghökkentő tény az egypetéjű ikrekről
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






