„25 évesen klimaxolni nem kis megrázkódtatás…”
– … és a saját testeddel való kapcsolatoddal mi a helyzet?
– Az önbizalommal mindig is hadilábon álltam. Számomra mindig fontos volt, mit gondolnak rólam mások, és nem tudtam figyelmen kívül hagyni a kívülállók véleményét. Emiatt érintett nagyon rosszul ez a kopaszság dolog – meg minden, amit külső szemlélő észrevehet. Aztán ahogy telt az idő, egyre inkább magammal foglalkoztam: azzal, hogy én hogyan érzem jól magam, és nem próbáltam megfelelni mások vélt vagy valós elvárásainak.
Kemény menet volt, de amikor nem éreztem jól magam, akkor egyszerűen muszáj volt valamit csinálni, amitől jobb. Ellentmondásos, de így ki kellett lépnem a komfortzónámból, és el is kellett fogadnom azt, ahogy kinézek. Az elején utáltam magam, aztán egy régi, jól bevált módszerhez folyamodtam. Olvass még a témában
Beszélgettem magammal. Odaálltam a tükör elé, és megbeszéltem magammal, hogy „figyelj, Marcsi most ez van, de ne utálj már, mert az nem segít”. Elkezdtem mondogatni magamnak ott a tükörben, hogy mi az, ami szép. Szép a fejformám, a szemem, a szám, cuki a pici orrom. Jól áll a kopaszság… és egy kis idő után valóban elkezdtem élvezni, hogy kopasz vagyok. Örültem, hogy nem kell vele bíbelődni, belőni a hajam reggelente, a hajmosás sem macera és nem kell a színe miatt sem aggódnom.
A menstruációm négy kezelés után elmaradt – meglepő, hogy ilyen sokára. Örültem is neki meg nem is, mert azért a hormonháztartást rendesen fel tudja borítani ez az egész. A legtöbb hisztit erre fogom, ugyanis 25 évesen klimaxolni nem kis megrázkódtatás. Olyan volt, mint egy érzelmi hullámvasút, egyik pillanatról a másikra változott a hangulatom.
Persze, próbáltam visszafogni magam, de előfordult, hogy nem ment. Azért mindenki túlélte körülöttem, és nem is vesztem össze olyan sok emberrel. Vagy csak nem vettem észre 🙂 Az éjszakai hőhullámok furák voltak, leizzadtam egy pillanat alatt, aztán pedig fáztam. Az alvás se ment túl jól.
Amin aggódtam ezzel kapcsolatban, az a gyerekkérdés. Sosem voltam az a tipikus anyatigris, de mikor felmerült, hogy esélyem se lesz arra, hogy gyermekem legyen, akkor azért bekapcsolt bennem valami, hogy talán mégis szeretnék. Mert ugye mindenkinek az kell, ami nem lehet. Persze, ez a következmény nem biztos, a testem már elkezdte a helyreállítást, és valami menstruációszerű is jelentkezett azóta. Azt kell mondjam, hiányzott. Most ott tartok, mint az első menzesz után: várom, hogy beálljon a rendszer megint.
Sok a nehézség, sok a feladat. Nem unatkozom, de talán nem véletlenül van ez így. Hiszek abban, hogy volt oka annak, hogy rákos lettem – azon felül, hogy ez belém volt kódolva. Próbálom a betegséget nem egy oldalról szemlélni, hiszen a természetben is minden mindennel összefügg. Nem gondolom, hogy pont az ember lenne a kivétel. Van még mit tanulnom, de nagyon sok türelemre is szert tettem. Úgy érzem jó irányba tartok. A legfontosabbat megtanultam: akárhogy is nézek ki, a tükörben mindig én vagyok.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
