Vajon miért jó fiatalon családot alapítani?

A legtöbbször csak negatívumokat hallunk arról, ha valaki fiatalon házasságra, esetleg családalapításra adja a fejét. Túlnyomórészt a „pár év múlva úgyis megbánják” címke az, amit rásütnek az ifjú párra. De tényleg ennyire rossz, ha valaki fiatalon házasodik?

Azok, akik már felnőttként kerülnek össze, valószínűleg komoly egzisztenciával rendelkeznek, nem úgy, mint a fiatalok. Felnőttként jóval nehezebb az egyik tagnak hátrahagynia a már felépített lakását, a biztos munkahelyét csak azért, hogy együtt élhessen a másik féllel. A felnőtt kapcsolatok sokszor már eleve lemondással indulnak, s ez a saját életét feladó félnek egyáltalán nem könnyű. 
 

Fiatalon még ilyenről nincs szó, a közös élet építése együttes erővel történik, nem pedig kilométerekre a másiktól.

A húszas vagy a harmincas évek végén már mindenkinek jól berögzült szokásai vannak. Ha más nem, akkor is ott van a biztonságot nyújtó napirend, amiben ritkán van helye egy partnernek. Vagy ha van is, elvárjuk, hogy a másik alkalmazkodjon a rigolyáinkhoz, ez azonban nem mindig problémamentes. 
 

Fiatalon – bár még kevesebb a tapasztalatunk –, sokkal könnyebben hozzáidomulunk a partnerünk életkörülményeihez, hiszen az valószínűleg könnyen összeilleszthető a sajátunkkal. Ráadásul életünk e szakaszában egyébként is folyamatosan alkalmazkodunk (középiskola, kollégium, munkahely, költözés…), nem jelent tehát újdonságot az új rutin kialakítása, míg felnőttként ugyanazt a jól bevált ütemtervet folytatjuk évtizedek óta.

Aki már idősebb, pontosan tudja, mennyivel több energiája volt pár évvel korábban. Ha nem okozott gondot az, hogy heteket átbulizzunk, jóformán pihenés nélkül, iskolából menjünk dolgozni, akkor nyilvánvalóan több energiánk adódott volna ekkortájt a gyermeknevelésre is.
Persze, az ember minden korban alkalmazkodik az új körülményekhez, de ez egyrészt a kor előrehaladtával egyre nehezebben megy, másrészt ténylegesen felnőttként már sokkal nehezebb olyan ténykedésekre időt és energiát szánni, amik korábban meg sem kottyantak volna.

Nem feltétlenül húzható rá minden családra, de azért eléggé jellemző, hogy a fiatal szülők jobban szót értenek a gyermekekkel, mint a túl nagy korkülönbséggel együtt élő családok.
Ha a szülők is fiatalok, akkor jobban belelátnak mindabba, amiben a gyermekeik élnek. Mindig meglátszik, ha nincs többgenerációs különbség a családtagok között.

Fiatalon még nem igazán tudjuk felbecsülni, mekkora értéke van minden egyes napnak. Ahogy idősödünk, ez az érzés egyre erősödik, és alig van olyan szülő, aki ne gondolná úgy, hogy jobb lett volna néhány évvel korábban gyermeket vállalni. 
 

Ahogy a családalapítás kitolódik, úgy sajnos egyre nagyobb az esélye annak is, hogy sem gyermekeinket, sem az unokáinkat nem látjuk felnőni. Míg ha korán adjuk a fejünket a családalapításra, a boldog nagymamakorra minden esélyünk megvan. 

Ha korán vállaltatok családot, még igencsak fiatalok lesztek, amikor a gyerekek már önállóvá válnak.
Ekkor bepótolhatjátok mindazt, amiről néhány éve lemondtatok és nem feltétlenül jártok rosszul, ha felnőttfejjel vágtok bele egy új hobbiba, vagy ilyentájt szántok több időt a közös élet és a kapcsolatotok továbbfejlesztésére. 

Ha éveken belül úgy döntötök, hogy mégis különváltok, akkor is könnyebb lesz újrakezdenetek az életeteket, mintha ugyanez a szituáció negyven-, vagy ötvenéves korotokban állna elő. 

Fiatalon az ember sokkal könnyebben és fesztelenebbül ismerkedik és bár tény, hogy fennáll az esélye annak, hogy hátrányba kerül, ha kiderül, hogy már van gyermeke, azért az igaz szerelem esetén nem okozhat problémát néhány csöppség jelenléte. 
 

A fiatalon történő családalapítás rengeteg lemondással jár, ezt kár is lenne vitatni. Ilyen szituációban sok mindent nélkülöznie kell a párnak, de kár lenne bárkit is elítélni azért, mert számára az ideális kor néhány évvel korábban van, mint az átlagnak.