Érdekes jelenség az unalom: ha elkerül minket, akkor tudjuk, hogy a helyünkön vagyunk; ha megjelenik, gyorsan szabadulnánk tőle. Pedig lehet, hogy nem csak negatív hozadéka van.
Mindenkivel előfordul, hogy unatkozik, habár a legtöbbször azért panaszkodunk, mert rengeteg a tennivalónk: ugyan, kinek van ideje unatkozni, mondogatjuk. Kevesen tudjuk, hogy az unalomnak létezik krónikus változata is, amely akár meg is betegíthet. A tartósan unatkozó ember könnyen vigasztalódik káros szokásokkal, alkohollal, túlzásba vitt étkezéssel, szerencsejátékkal.
Kutatások pedig kimutatták, hogy a munkahelyükön gyakran unatkozó emberek sokkal nagyobb eséllyel halnak meg szív-és érrendszeri betegségben, ráadásul, korábban, mint nem unatkozó kollegáik. Ezek szerint nem véletlenül születnek a „megöl az unalom” jellegű szólások…
Az unalom és a figyelem összetartozó fogalmak. Tudományosan bizonyított, hogy azért alakul ki az unalomra jellemző frusztrált állapot, mert az agy figyelmi hálózatában következik be hiba. Iskolás éveinkből biztosan emlékszünk olyan órára, amely egyszerűen képtelen volt lekötni a figyelmünket. Ilyenkor éreztük, hogy a percek ólomlábakon cammogtak és szenvedtünk az unalomtól.
Mindenképpen kellemetlen érzés és szabadulnánk tőle. Sokszor a tevékenységek hada sem elég az unalom legyőzésére: teljesen mindegy hány munkaórát töltünk el, ha a tevékenységet érdektelennek, monotonnak tartjuk.
Az unalom egyesek szerint nem elítélendő
Az unalom megítélése egészen más a zen buddhizmusban. A rendszeresen és hosszan végzett ülő meditáció egy kívülállónak unalmasnak tűnhet, épp ezért érdekes, hogy a buddhista felfogás a meditáció közben megjelenő unalmat teljesen elfogadhatónak tartja, sőt a meditáció gyakorlás részének tartja. Ha a meditáló személy érezni kezdi a gyakorlat unalmasságát, akkor kezd elmélyülni a tevékenységben.
Az unalom ugyanis akkor jelenik meg, amikor a gyakorló felhagy minden elvárásával, amelyet a meditációval szemben támasztott: már nincsenek elképzelései, mit kellene éreznie, nem vár el eredményt, nem ostorozza magát, ha nem teljesül az, amit elvárt.
Ha ezek a zűrös gondolatok nem emésztik többé, egyszerűen elkezd unatkozni és ezt a zen buddhista felfogás nem tartja elítélendőnek. A nyugati gondolkodás az unalmat a túlzott kényelem eredményének tekinti, amikor már semmi sem érdekes eléggé, semmi nem kelti fel az érdeklődésünket, mert az érzékeink ki vannak szolgálva a számtalan felénk küldött ingerrel. Hogy szabaduljunk az unalom érzésétől, újabb ingereket keresünk, egy tevékenységet, amely leköti a figyelmünket.
Érdemes egy kicsit elgondolkodni a keleti felfogáson, amely az unalom szükségességét mondja ki. Próbáljunk kicsit eltávolodni attól is, hogy mennyire káros ránk nézve. Ha mindenben az aktivitást, a hasznosságot, a célt keressük, biztosan rosszul éljük meg az unalmat és szenvedni fogunk tőle.
Ebben az esetben nem kétséges, hogy akár beteggé is tehet. Ha az unalmat zen buddhista módon fogjuk fel, láthatjuk, hogy unalmasan élni annyi, mint hogy tesszük a dolgunkat és nem gondoljuk túl a tevékenyégeinket, ha teszünk valamit, nem várunk el érte semmit. Ebben a perspektívában az unalom egészen más értelmezést nyer és már nem is tűnik olyan riasztónak. Talán így már nem is öl meg bennünket.