Megbetegedhet és fertőzhet az, aki már átment a koronavíruson?

Megbetegedhet és fertőzhet az, aki már átment a koronavíruson?

Címlap / Hírek / Megbetegedhet és fertőzhet az, aki már átment a koronavíruson? / 3. oldal

Mára nem csak világszerte, de Magyarországon is rengeteg ember mondhatja el magáról, hogy átesett a koronavíruson. Sokan ilyenkor egy kicsit hátradőlnek, azt gondolván, hogy még egyszer úgysem kaphatják el a fertőzést, de biztos, hogy így van ez?

Nem tart olyan sokáig, mint szeretnénk

Bár semmi sem 100%, úgy fest, a 3 hónapban lehet valami. Korábban többször is lehetett hallani emberekről, akik állítólag kétszer is elkapták a vírust, de szakértők sokáig szkeptikusak voltak a témában. Aztán nyár végén érkezett egy konkrét példa Hongkongból. Egy férfi még márciusban kapta el a koronavírust, miután fájt a torka és a feje, lázas volt, valamint köhögött. Addig maradt kórházban, míg két negatív tesztet nem produkált, ezután kiengedték. Aztán augusztusban épp Spanyolországból tért haza, amikor tesztelték, és pozitív lett az eredménye, ezúttal tünetmentesen. Rögtön kórházba szállították, ahol a szervezetében lévő vírus mennyiségét monitorozták. Ennek száma fokozatosan csökkent, ami arra utalt, hogy az immunrendszere már küzdött is a betegség ellen, sikeresen. Ami érdekes volt az esetében, hogy mindkét alkalommal kimutatható volt, hogy a vírusnak egy másik genomja okozta a fertőzést, így bebizonyosodva, hogy a koronavírus mutálódik.

A WHO is reagált az esetre, és elmondták, hogy jól látszik, az immunválasz kialakul, de hogy ez mennyire erős, és milyen sokáig tart ki, még mindig nem egyértelmű.

A Synlab információi szerint azok, akik negatív PCR és IgM eredménnyel rendelkeznek, miközben az IgG-jük pozitív, azok valószínűleg elkapták már a vírust, és védettséggel rendelkeznek. Ennek ellenére nem szabad félvállról venni a védekezést, hiszen a vírus mutálódik, így pedig hiába estél már túl rajta, ugyanúgy elkaphatod másodszor, vagy akár harmadszor is!

Forrás 1, 2, 3

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2 3

»