… lelkiismeretes
Végül, de nem utolsó sorban a lelkiismeretesség is felkerült a listára, ami mind rövid, mind hosszútávon nagyon sokat tud adni egy tartalmas kapcsolat alakulásához. A lelkiismeretes partnerekről kiderült, hogy nem csak becsületesebbek társaiknál, hanem a kötelesség- és felelősségtudatuk is jelentősebb. Ez egyúttal megkönnyíti a velük való együttműködést, akár olyan szempontokban is, mint a házastársi-szülői feladatok megosztása.
Az alacsony lelkiismeretességgel rendelkező férfiak a tanulmányok szerint hanyagnak, felelőtlennek és alulteljesítőnek minősültek, márpedig ezek a tulajdonságok nem csupán a kapcsolat kialakítását, hanem fenntartását is megnehezítik.
A szakértők szerint a lelkiismeretességet olyan szempontok alapján tudjuk felismerni már az elején, minthogy a partner mindig pontos, nem fújja le a találkozókat, tartja magát ahhoz, amit korábban mondott és a régi történetek esetében mindig felismeri a saját részét, felelősségét is.
Következő cikkünkA szeretet létezésünk alapja. Ezt jelenti igazán „jól” szeretni?Szerencsés esetben már gyerekkorunkban megtapasztaljuk a szeretetet. A felnőttek elhalmozzák szeretetükkel a gyerekeket és ez az elsődleges találkozásuk ezzel az érzéssel. Legalább ennyire meghatározó ennek a hiánya is. Merthogy nem mindenki nő fel szeretetteljes közegben és számára csak egész későn érkezhet meg az érzés. Ami…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






