Az intelligencia egy komplex képesség, örökölt genetikai tulajdonságaink és a környezeti tényezők függvénye. És míg az életben való boldoguláshoz elengedhetetlen a tanulás és a tájékozottság, a valóságban nem csak az számít, hogy mennyire vagyunk okosak, hanem az is, hogy mások milyennek látnak minket. Ha szeretnél pozitívabb képet festeni magadról, próbáld ki a most következő tudományosan is igazolt trükköket, melyek segíthetnek magabiztosnak és intelligensnek tűnni mások szemében!
3/5 Mutasd magabiztosnak magad!
Nora A. Murphy a Loyola Marymount Egyetem professzora által 2007-ben végzett kutatás során azt találta, hogy a magabiztos mozdulatok, arckifejezések, és gesztusok intelligenciát sugároznak. Más kutatások azt mutatták, hogy a magas fokú (esetleg túlzott) önbizalom meggyőzőnek és hitelesnek láttathat minket, így kompetens személy látszatát kelthetjük, még akkor is, ha esetleg nem vagyunk annyira otthon egy témában. A Journal of Personality and Social Psychology nevű tudományos folyóiratban megjelent tanulmány is ezt bizonyítja. A kísérletben a résztvevőknek párokban kellett dolgozniuk egy földrajzzal kapcsolatos feladaton. Eztán a kísérleti alanyokat arra kérték, hogy értékeljék saját teljesítményüket és partnerük tudását. Kiderült, azok a diákok, akik túlbecsülték saját képességeiket, kompetensebbnek tűntek partnereik szemében.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!