„Akik nem ebben nőttek fel, nekik ez valószínűleg nagyobb kihívás, mint a fiataloknak, de mindenképpen nagyobb erőfeszítést igényel az, hogy meg kell tanulni igazodni.”
Azt vizsgálva, hogy a TMI pontosan kikre jelent nagyobb veszélyt, arra a következtetésre jutottunk, hogy az idősebb generációknak nagyobb kihívást jelenthet a kiterjedt mennyiségű információk feldolgozása és szelektálása. Ugyanakkor nem csak kor alapján figyelhetőek meg ezek a szegregációk, hiszen befolyással lehet ezekre a személyekre a vallásuk, az életvitelük, a beosztásuk és a környezetük is.
Egy felsővezető, aki napi 10-12 órában felügyeli 20-30 ember munkáját, miközben tárgyal, egyeztet, és a saját feladatait is ellátja, valószínűleg nehezebben képes más területekre koncentrálni, és kiszűrni az onnan érkező fontos információkat, mint egy beosztott, akinek csak bizonyos feladatkörön belül kell helytállnia. Ugyanakkor szinte minden ember vállát nyomják a társadalmi-, szociális- és munkahelyi elvárások. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 10. a numerológia szerint: életöröm és önkifejezés
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
Így segít, ha megírsz egy levelet, amit sosem küldesz el senkinek
Nem leszek népszerű, de kimondom: nem mindenki érdemel második esélyt
Abban azonban minden általam megkérdezett szakemberrel egyetértettünk, hogy a TMI befolyása reszponzív. Azaz, kizárólag rajtunk múlik, hogy mekkora teret engedünk számára az életünkben. Kollár Anna, Self-Love Coach ekként vélekedett erről a ténymegállapításról:
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






