Életmód / Táplálkozás

Ez történik, ha nem iszol elég vizet

Te hogy állsz a vízfogyasztással? Vannak, akik keveset törődnek azzal, hogy minden nap elegendő vizet igyanak. Legfeljebb akkor isznak, amikor megszomjaznak, és akkor sem vizet, hanem valamilyen egészségtelen löttyöt. Pedig időnként szomjúság nélkül is kellene inni, mégpedig leginkább vizet. Összegyűjtöttünk néhány meggyőző érvet, ami emellett szól.

Két liter naponta

Minden egészséges embernek meg kellene innia naponta ennyi folyadékot. Sokan tisztában vagyunk ezzel, mégis nehezünkre esik ennyit inni anélkül, hogy állandóan szomjúságot éreznénk. Idősebb korban még ritkábban jelentkezik a szomjúság, pedig a késői években is ugyanúgy szüksége van a szervezetnek erre a mennyiségre.

A folyadékhiánynak sok kellemetlen és veszélyes következménye lehet. Fáradtság, koncentrációs problémák, fejfájás, migrén ‒ ezek a leggyakrabban előforduló tünetek. Ennél súlyosabbak is vannak, mint például rosszullét, emésztési problémák, izomgörcsök, vérnyomásproblémák és szívpanaszok.

Oldószer és szállítóeszköz

Azért nagyon fontos a bőséges folyadékfogyasztás, mert testünk 60 százaléka vízből áll. Folyadék szállítja szervezetünkben az ásványi anyagokat, a nyomelemeket és a vitaminokat.

A vér nem sűrűsödhet be, mert akkor nem tudna végigfolyni a test érhálózatán, és ez gátolná a szív munkáját.

Olvastad már?  Nehezedre esik a folyadékpótlás? Edd ezeket, és észrevétlenül is több vizet veszel majd magadhoz

Ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, az anyagcsere-termékeket kellő mennyiségű folyadéknak kell feloldania és szállítania.

A víz a legjobb

Az összes folyadék között a víz a legegészségesebb, elsősorban a szűrt és az ásványvíz. Viszont káros a túl sok kávé, a fekete tea és az alkohol, mert ezek folyadékot vonnak ki a testből. A víz másik alternatívája a gyógynövényekből készült tea (valamennyi fajtája), amely tökéletes folyadék a szervezet számára.

Ahogy már mondtuk, az emberi test 60 százaléka víz. Szerveink a megfelelő működéshez sok vizet igényelnek. Az izmok 80 százalékát, az agy 75 százalékát, a bőrnek 70 százalékát és a csontoknak 30 százalékát víz alkotja.

A szomjúság vészjelzés

Amikor a szervezetben 5 százalékkal csökken a folyadékmennyiség, a szervezet szomjúsággal jelez.

Legfőbb ideje, hogy ilyenkor igyunk, mert 15 százalék folyadékveszteség már életveszélyes állapotot okoz. Akinek a szervezete erős fizikai terhelésnek van kitéve, annak naponta 3-4 liter folyadék ajánlott, hogy meg ne betegedjen.

A víz hatása a szervekre

Az agy: Aki keveset iszik, annak az agysejtjei kiszáradhatnak. Ennek olyan következményei vannak, mint koncentrációs problémák, fejfájás vagy memóriazavar, legrosszabb esetben az agysejtek elhalása.

Olvastad már?  Leukémiát is okozhat, ha nem találkozik a gyerek baktériumokkal

Az izmok: Az izomsejteknek is szükségük van bizonyos mennyiségű vízre. A víz hiánya izomgörcsöket okoz.

A szív: Amikor a test folyadékhiányos állapotba kerül, a vér besűrűsödik, lassabban folyik. A szív számára ez nagyon megterhelő. Ha nincs elég víz a vérben, a szív megbetegszik.

A vese: Szintén felmondhatja a szolgálatot, ha nem folyik át rajta elegendő folyadék. De vigyázat: a túlzott, mértéktelen folyadékfogyasztásnak is vannak káros következményei: ödémák alakulhatnak ki az agyban, ami halálos kimenetelű is lehet.